Az Erdélystat elkészítette a tizenkét legnagyobb magyar lakossággal rendelkező erdélyi város megélhetési költségindexét. Az eredmények szerint Kolozsvár után Brassó bizonyult a második legdrágább városnak, itt 7,5 százalékkal alacsonyabb a meg��lhetési költségindex, mint Kolozsváron. A legolcsóbb város Kézdivásárhely, ahol 22,5 százalékkal alacsonyabb a megélhetés Kolozsvárhoz viszonyítva.

London viktoriánus korból származó csatornahálózata elérte kapacitásának határát: a csövek rendszerint túlterheltek, ezért hetente annyi nyers szennyvizet vezetnek a Temzébe, amely elegendő lenne 300 olimpiai úszómedence feltöltésére – ez évente 39 millió tonna szennyezést jelent! A probléma megoldásán mérnökök százai dolgoznak, akik egy gigantikus csatornahálózatot próbálnak fejleszteni.

A koronavírus-járvány kezdete óta jelentősen megnőtt a kutyakölykök iránti kereslet az osztrák fővárosban. Ezzel párhuzamosan 40 százalékkal nőtt a Bécsi Állatorvostudományi Egyetemen parvovírussal kezelt kutyakölykök száma. Sokan ugyanis az internetről, kelet-európai szaporítóktól rendelik meg az új családtagot. A Bécsi Állatvédelmi Ombudsmani Hivatal és az Állatorvostudományi Egyetem most közösen figyelmeztet a veszélyre.

A termelékenység egy hatékonysági mutató, ami azt méri, hogy egy foglalkoztatott személy mekkora hozzáadott értéket képes teremteni. Az elmúlt években a termelékenységi mutató Romániában és Erdélyben kedvező, növekvő tendenciát mutatott – derül ki az Erdélystat friss elemzéséből.

Ausztria keleti régiójában 2021. április 18-ig meghosszabbítják az április 1-jétől bevezetett járványügyi korlátozásokat. Az osztrák kormány és az érintett tartományok vezetői azért döntöttek így, mert nem csökken az új fertőzöttek száma és leterheltek a kórházak intenzív osztályai. Marad a szigorú kijárási korlátozás, a távoktatás és nem nyithatnak ki azok az üzletek sem, amelyek nem az alapellátáshoz nélkülözhetetlen cikkeket árulnak.

Ingyenes lakásfelújítási tanácsadást kínál Bécs az ingatlantulajdonosoknak, hogy a városban található épületállomány korszerűsítésével is közelebb kerülhessen klímacéljai megvalósításához. A tanácsadás független, személyre szabott és az egész épületre koncentrál, nem csak a felújítandó szeletére.

Az ABB 2020 májusában indította el „Kőbe zárt zene” (Frozen Music) című gondolatébresztő építészeti videósorozatát, mely innovatív épületeket és az azokat megálmodó építészeket mutat be a világ különböző tájairól. A sorozat következő része bepillantást enged az új Isztambuli Festészeti és Szobrászati Múzeumba, mely hat éven át épült, és hamarosan megnyitja kapuit.

Mivel a súlyosbodó járványhelyzet miatt 2021. április 1-től ismét szigorú kijárási korlátozást vezettek be az osztrák fővárosban, visszafogott húsvéti ünnepek várnak a bécsiekre. Egy felmérés szerint a megkérdezettek 44 százaléka feldíszíti ugyan a lakását és 32 százalék tojáskeresést is rendez a gyerekeknek, az egyházi ünnepségeket azonban leegyszerűsítve tartják meg. Bécs öt kedvelt közterületén pedig kötelezővé tették az FFP2-es maszk viselését.

Több tonna vízinövényt szednek ki a Dunából évente Bécsben és Alsó-Ausztriában. A Bécsi Agrártudományi Egyetem munkatársai azon dolgoznak, hogy ezek a növények ne kerüljenek komposztálásra: inkább bio-csomagolóanyagot gyártanak belőlük. Az ötletet Energy Globe Niederösterreich díjjal is kitüntették.

Kibővítette a bécsi városvezetés „Mindenki gargalizál” nevű programját. Mostantól minden bécsi hetente 4 gargalizálós PCR-tesztre jogosult, amit otthon, kényelmes körülmények között lehet elvégezni. A teszt mindenki számára ingyenes.

2020-ban az osztrák tartományok közül ismét Bécs volt az egyetlen, ahol a népességszám nagyobb ütemben növekedett, mint az autók száma. Az Osztrák Közlekedési Klub adatai szerint 1,92 millió ember összesen 718.819 személygépjárművet birtokolt. Az eredmény a közösségi közlekedés, a kerékpáros infrastruktúra és az autómegosztók érdeme.

Várhatóan éppen szezonkezdetre, júniusra készül el az osztrák főváros következő klimatizált utcája, a Zollergasse, ahol 25 éves fák, vízfolyás, pergolák és sok zöld kínál majd enyhülést a nyári kánikulában. A városi fák életkörülményein és a nyári záporok alkalmával hirtelen lehulló sok csapadék hasznosításán vízérzékeny várostervezéssel javítanak.

Takarmánygyűjtő-dobozt helyezett ki a bécsi Stephansplatzra két bécsi fiákervállalkozás, mivel a hónapok óta tartó munkanélküliség miatt egyre szorosabbra kell húzniuk a nadrágszíjat. A várostól kapnak ugyan támogatást, de az áprilisban lejár, turistáknak viszont még se híre, se hamva. A fiákeresek azt remélik, hogy a város újra a hónuk alá nyúl.

2021-ben is online térben folytatódott a Közgazdaság- és Regionális Tudományi Kutatóközpont Világgazdasági Intézetének műhelybeszélgetés-sorozata. A szakmai beszélgetés fókuszába a Brexit okai és következményei kerültek.