Az osztrák fővárosban is megkezdődött az újabb rendhagyó iskolai tanév. Az iskolába való belépéshez kötelező a gyerekek rendszeres koronavírus elleni tesztelése, aminek viszont nem minden szülő örül. A teszteket maszkviseléssel lehet kiváltani, amelyet órán is hordani kell. Amelyik család egyiket sem szeretné, ott tájékoztatják a szülőket a következményekről: a gyerek nem járhat iskolába, ráadásul nem kap oktatási anyagot és segítséget sem az otthoni tanuláshoz; erről magának kell gondoskodnia. Az előző tanévben 5.000 gyerek tanult így otthonról. A szabályok alól a tanárok sem képeznek kivételt; aki nem teszteli magát, vagy nem hord maszkot, nem taníthat tovább, hosszútávú vonakodás esetén pedig szolgálati jogviszonyát is felfüggesztik. Négy tanár járt így az előző iskolaévben. Szülők és külsős dolgozók csak oltva, tesztelve, vagy a koronavírusból való felgyógyulásukat igazoló dokumentummal léphetnek be az iskola területére.
Az iskolákban a tanév első három hetében az úgynevezett „biztonsági szakasz” van érvényben. Ezalatt minden gyereket heti háromszor tesztelni kell – függetlenül attól, hogy be vannak-e oltva. Ez heti egyszer, ötödiktől pedig heti kétszer PCR-teszt kell, hogy legyen. A tesztelés történhet iskolán kívül, például otthoni gargalizálós teszttel, gyógyszertárban, vagy tesztutcában is. PCR-tesztet az iskolákban hétfőn és szerdán végeznek, a közbenső időben orrból vett mintán alapuló gyorstesztet lehet csináltatni. A PCR 72 órán keresztül érvényes (iskolán kívül 12 év felett az érvényességi idő már csak 24 óra), az antigén gyorsteszt pedig 24 óráig. Hogy a biztonsági szakasz után milyen szabályok lesznek érvényben, az akkori kockázati szint dönti majd el. Bécsben arra készülnek, hogy a jelenlegi szabályokat továbbra is fenn kell majd tartani.
A biztonsági szakaszban a tesztelés mellett kötelező maszkot viselni a tantermen kívül. Az erre vonatkozó szabályokat ezután szintén a mindenkori járványhelyzet függvényében alkotják meg. Ha a kockázat alacsony lesz, nem kell majd maszkot hordani, rossz járványügyi mutatók mellett viszont osztálytermen belül is kötelező lesz a maszk, ráadásul a 14 év felettieknek FFP2-est kell hordaniuk. Az oltás megléte itt sem mérvadó.
Az iskolai zenei- és sportfoglalkozásokat jelenleg meg lehet tartani, de közepes kockázati helyzet mellett az ének- és fúvóspróbákat lehetőség szerint szabadtéri helyszínre kell áthelyezni. Amennyiben ez nem lehetséges, olyan teremben kell lenni, ahol be lehet tartani a két méter távolságot. Sport esetében ez egy méter kell, hogy legyen. Ha a járványhelyzet magas kockázatú lenne, már csakis szabadban lehet majd fúvós hangszereken játszani, az egyéb szabadidős foglalkozások, például könyvklubok pedig elmaradnak.