Vállalatok

Az osztrák főváros 2014-ben indította el nemzetközi startupoknak szóló csomagját, a Vienna Startup Package-et. Azóta 104 országból mintegy 1400 vállalkozás jelentkezett a programba. Magyarországról eddig 53 cég pályázott, amivel az első tíz ország között van.

Pandémia, munkaerőhiány, inflációs csúcsok és árfolyamhatások, energia és alapanyag drágulás, kibertámadások, háború és geopolitikai kockázatok. Az a szervezet, amelyik nem számol a kockázatokkal, komoly problémákkal találhatja szemben magát.

Újabb beruházásokkal készíti fel az áramhálózatot a napelemes rendszerek terjedésére az E.ON. Határon átnyúló magyar – szlovák együttműködésben öt év alatt újul meg az Észak-Dunántúl és Nyugat-Szlovákia villamosenergia-hálózata

A Wizz Air bejelentette, hogy az ukrán menekültek számára továbbra is jelentős számú szabad hely érhető el az Ukrajnával szomszédos országokból induló összes európai járatára.

A Deloitte Center for the Long View nemzetközi médiaszakértőkkel közösen összeállított tanulmánya alapján azonosíthatók a médiapiaci bevételszerzési lehetőségek szempontjából leginkább aktuális trendek.

2019-ben megfordult az a 2012 óta tartó folyamat, ami a hazai autósiskolák számának csökkenését jelentette. Azon társas vállalkozások melyeknek fő tevékenysége járművezető oktatás volt, a járvány ellenére is nőtt.

Az MVM Zrt. és az E.ON Hungária Zrt. megállapodást írt alá arról, hogy az MVM Zrt. megvásárolja az E.ON Áramszolgáltató Kft.-t, így az MVM Csoport válik a hazai egyetemes földgáz- és villamosenergia-szolgáltatásra jogosult felhasználók kereskedő partnerévé.