A Budapesten megrendezett I. Qatch Világbajnokságot a házigazda magyar válogatott veretlenül nyerte meg, miután a döntőben 2:0-ra győzött Szerbia legjobbjai ellen. A bronzérmet az oroszok kaparintották meg, miután a helyosztón 2:1 arányban legyőzték a portugálokat.

2020. február 1-jén és 2-án Budapesten rendezik a sportág történetének első férfi világbajnokságát. A rangos esemény apropóján került sor január 28-án a Media-get-together nevű rendhagyó sajtótájékoztatóra.

21 év után újra kontinensbajnoki címet szerzett a magyar férfi vízilabda válogatott. Märcz Tamás csapata a Budapesti Európa-bajnokság döntőjében 9-9-es döntetlen után ötméteresekkel győzte le Spanyolországot.

2019. november 14-én Győrben, a Széchenyi István Egyetemen tartott előadást az FC Barcelona egykori módszertani igazgatója, Joan Vilá Bosch. Egy másfajta módszer koncepciója és alapjai – ezzel a címmel osztotta meg gondolatait a népes hallgatósággal, melynek soraiban az egyetemisták mellett a győri sportélet korábbi kiváló labdarúgói közül Preszeller Tamás és Korsós György is részt vett.

A Hauni Hungaria más vállalatok közreműködésével 1,3 millió forintot gyűjtött össze a pécsi Nevetnikék Alapítvány számára egy jótékonysági futballtornán. A vállalat munkatársai korábban önkéntes munkával is segítették a civil szervezet kórházi mesefal projektjét.

A legendás magyar labdarúgó, Puskás Ferenc április 1-jén lett volna 92 éves, ennek apropóján szervezett bejárást és sajtótájékoztatótt a róla elnevezett Puskás Aránába a Magyar Labdarúgó Szövetség.

Két, egymástól lényegesen eltérő mérkőzést játszott a 2020-as labdarúgó Európa-bajnokság selejtezőjében a magyar válogatott. A mutatott játék, és persze a végeredmény szempontjából is más volt a mögöttünk hagyott kétszer 90 perc. De az esélyeink nem csökk

Pécs egyik vezető üzleti internetszolgáltatóját, a Vannetet választotta az ősszel megnyíló Nemzeti Kosárlabda Akadémia. A Rátgéber László mesteredző nevével fémjelzett, modern utánpótlásközpont az elsők között csatlakozott a társaság szupergyors optikai hálózatára.

****Magyar szempontból történelmi jelentőségű marad az Európai Röplabda Szövetség (CEV) szeptember elsejei krakkói közgyűlése. A CEV elnöke, Alekszandar Boricsics ugyanis bejelentette, hogy a 2019-es női Európa-bajnokságnak Lengyelország, Csehország és Törökország mellett Magyarország is a házigazdája lesz. Hazánk még soha nem rendezett sem férfi, sem női röplabda Eb-t. **** További információk, pontos helyszínek a 2019-es tornával kapcsolatban a későbbiek során kerülnek majd nyilvánosságra. Ami már biztos, hogy a két év múlva esedékes kontinenstorna 24 csapatos lesz.

A keddi második versenynapon már mind a 10 sportágban zajlottak a versenyek az Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztiválon. A bőség zavarában ezt a napot az Olimpiai Parkban töltöttük.

A vasárnap esti látványos megnyitó után hétfőn elkezdődött Magyarország első olimpiai multisport-eseménye. Az Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztiválnak július 23. és 29. között Győr ad otthont. A rendezvényről sok más sajtóorgánum mellett a GazMag is tudósít.

A röplabdával bővül a hazai látvány-csapatsportok köre a társasági és az osztalékadóról szóló törvény keddi módosítása értelmében, így a sportág bekerül a társaságiadó-kedvezményen keresztüli támogatások (TAO) rendszerébe. Az országgyűlés 150 igen és 34 nem szavazattal, öt tartózkodás mellett fogadta el a vonatkozó törvényjavaslatot. A TAO 2011 óta működik az Európai Bizottság jóváhagyásával, a most elfogadott módosítással a röplabda bekerül abba a körbe, amelyet eddig a labdarúgás, a kézilabda, a kosárlabda, a vízilabda és a jégkorong alkotott. „Történelmi lehetőséget kapott most a sportág...

Megérkezett Budapestre Juan Manuel Barrial, a magyar férfi röplabda-válogatott szövetségi kapitánya, aki előbb aláírta szerződését az MRSZ-ben, csütörtök délután pedig már Svédország felé vette az irányt csapatával, amely péntektől-vasárnapig háromszor is megmérkőzik a házigazdák válogatottjával Örebro városában.