Kultúra

A versengés áll a középpontjában a Bécsi Szépművészeti Múzeum őszi kiállításának. Az Idolok és riválisok című tárlat nemcsak azt mutatja meg, miként versenyeztek egymással az ókori, a reneszánsz vagy a barokk művészek, hanem újra szembeállít több, akkoriban egymással rivalizáló alkotást is.

Az első epizód hihetetlen sikerei után már meg is érkezett a Sárkányok háza második része, és vele együtt a Királyvárra jellemző udvari intrikák is visszatértek a képernyőre.

Különleges kiállítással és vásárral várja szeptember 1-23. között a látogatókat a Virág Judit Galéria, illetve a Bodó Galéria és Aukciósház. Németh Miklós festő- és grafikusművész tíz évvel ezelőtt hunyt el, az egyben maradt gazdag életmű jelentős részének értékesítésével a gyűjtemény tulajdonosa bízta meg a galériát.

Az elmúlt két évben a koronavírus-járvány miatt nem volt lehetőségünk rá, az idén azonban újfent ellátogatott az ország legdélebbi fesztiváljára a GazMag, és nem is csalódtunk az augusztus 2. és 6. között immár tizenötödik alkalommal megrendezett Ördögkatlan Fesztiválban.

Az idén augusztus 17-20. Mátra-Sástón megrendezésre kerülő Fekete Zaj a zenei felhozatal mellett azért is nagyon csábító, mert egy gyönyörű tó mellett, az erdő mélyén, egy lelkes és nyitott közösség tagjaként barangolhatunk, miközben az underground legkevésbé látható rétegeiben mélyedhetünk el.

Nemrégiben új, egydalos kislemezzel jelentkezett a brit folk énekesnő, Zoë Wren. A Sailing Boat egy romantikus költemény, amelyet a koronavírus-járvány alatti lezárások, és a szeretteinktől való távollét ihletett.