A dróntechnológiának köszönhetően léphet új szintre a Gödöllői Kastély

A dróntechnológiának köszönhetően léphet új szintre a Gödöllői Kastély

A földről és a levegőből készített fotók és mérések segítségével jött létre az a térinformatikai adatbázis, amelynek köszönhetően a jövőben pontosabban lehet majd megtervezni a Gödöllői Királyi Kastély parkjában időszerűvé váló munkálatokat.

Magyarország egyik legnagyobb barokk kastélyát a 18. században építették I. Grassalkovich Antal gróf számára, majd a 19. század második felében az osztrák császár és Erzsébet magyar királynő (Sisi) rezidenciájául szolgált. A második világháború után a kastélyt súlyosan elhanyagolták, majd 1996-ban kezdődött meg a szakaszos restaurálása, és azóta nyitva áll a látogatók előtt.

A kastély épülete és parkja egyaránt nagyon népszerű kirándulóhely. Az épületben a kiállításokon és más programokon közel 300 000 vendéget fogadtunk 2022-ben, a parkba pedig több mint 600 000 belépést regisztráltunk – ismertette a Gödöllői Királyi Kastély igazgatója.

Ujváry Tamás azt is hozzátette, hogy a park 26 hektáros területe nagyjából 2000 fának és a hozzájuk tartozó zöld vegetációnak ad otthont, két mezei nyúl család, róka család, illetve számos madárfaj – többek között kuvik és bagoly – is színesíti állatvilágát.

Precíz méréseket végeztek a földön és a levegőben is

Magyarországon korábban főleg önkormányzati területek számára készültek hasonló zöldkataszter felmérések, a Gödöllői Királyi Kastély az első történelmi jelentőségű intézmény, amely erre megbízást adott. A park területét egy nagyfelbontású RGB kamerával felszerelt drón pásztázta a magasból, miközben több ezer fényképet készített, amelyeket később egy fotogrammetria szoftver olvasztott egybe, egyetlen hatalmas képpé.

A fényképen felülnézetből láthatók a növényzet mellett az utak, illetve a területen található objektumok is, úgymint padok, szobrok, táblák. Ezek közül egyetlen kattintással ki tudjuk választani, érdeklődésünk tárgyát, pontos adatokat megtudva elhelyezkedéséről, méretéről, állapotáról és még sok minden másról.

A fotogrammetria alkalmazása nem újkeletű találmány, már 1858-ban is fényképek segítségével próbálták megmérni a Notre Dame magasságát. Ami mégis innovatív benne, az a módszer ötvözése a dróntechnológiával – árulta el Keczer Máté, ABZ Drone ügyvezető helyettese. Hozzátette, hogy

a zöldkataszter felmérésnek a drónos feltérképezés talán a legegyszerűbb része, ugyanis egy drón 20-25 perc alatt, 100 méteres magasságban egy 25-30 hektáros területet is be tud járni.

Azonban ahhoz, hogy az adatok minél pontosabbak legyenek, földi mérésekre is szükség van. Ily módon határozzák meg a területen belül az egyes elemek pozícióját, mérnek törzsátmérőt és magasságot, végig sorra véve minden egyes fát, valamint tereptárgyat.

300 év után most jutottunk el arra a szintre, hogy egészen pontosan tudjuk, mik találhatók a Gödöllői Királyi Kastély parkjában. Ez a jövőben nagymértékben segíteni fogja a működésünket. Az elkészült szoftverrel a kertész kollégáim meg tudják tervezni a szükséges munkavégzéseket, de ami még ennél is fontosabb, hogy az elvégzett feladatokat rögzíteni is tudják a rendszerben, ami ezáltal folyamatosan újabb és újabb információkkal bővül majd, így minden időben az aktuális állapotot mutatja – részletezte Ujváry Tamás. Kiemelte, hogy az egy fontos céljuk, hogy fenntartsuk a kastély parkjának még a királyi időszakban kialakult arculatát.

Sétáló színház és koncert a lehet a megújuló kastélyparkban

A kastélypark belső 5 hektárja már megújult, de a tervek között szerepel a teljes terület revitalizációja. A megszépülő környezetben lehetőség nyílna számos új program megvalósítására is.

Szeretnénk, hogy ne csak az épületben, hanem a kastély parkjában is legyen sétáló színház, illetve sétáló koncert, amelyek során több helyszínen adnak műsort a zenészek és a színészek, akikkel a látogatók a területen sétálgatva találkozhatnak és megtekinthetik előadásukat. Az épületben nagyon kedvelik ezt a könnyed hangulatot varázsló programot a vendégeink, biztosan örömmel fogadnák a szabadtéri verzióját is – fejtette ki a terveket Ujváry Tamás.

Szoboszlai Dominik és Nagy Zsolt is betalált a Puskás Arénában rendezett felkészülési mérkőzésen, így a magyar labdarúgó válogatott két győzelemmel nyitotta a 2024-es évet.

Csökkenő forgalom mellett pluszban fejezte be e hetet a Budapesti Értéktőzsde részvényindexe. A vezető részvények felemás eredménnyel zárták a kereskedést.