A MÁV sűrítette a Szeged és Hódmezővásárhely között közlekedő tram-train menetrendjét. A járat rendszeres utasai számára kedvező fordulatot jelent az új bérletrendszer bevezetése.
A reggeli bővítésen túl, a jobb csatlakozáshoz igazítva, egy esti járat menetrend-változásával több idő marad átszállni az utolsó Budapestről érkező InterCity járatról.
Bővülnek a MÁV-START szolgáltatásai a Budapest–Kecskemét–Szeged vasútvonalon, az utolsó járat mindkét irányba egy órával később indul hétfőtől szombatig. A fővárost és több megyeszékhelyet összekötő vonalon október elsejével indul a fedélzeti vendéglátás is a járatokon.
Szeptember 13-án megérkezett a tizenkettedik vasútvillamos szerelvény is Magyarországra, amellyel teljessé vált a járműflotta. A MÁV szerint eddig a várakozáson felüli a tram-train népszerűsége.
Sikeresen zárult a TramTrain ingyenes utasforgalmi próbaüzeme, ezért augusztus elsejétől egész nap félórás menetrendi ütem szerint, csütörtök hajnal és vasárnap késő este között pedig továbbra is folyamatosan, éjjel-nappal közlekednek Hódmezővásárhely és Szeged között a vasútvillamos járatok.
Hétköznaponként a hivatásforgalom szempontjából fontos reggeli és délutáni időszakokban 7 plusz járattal bővül a Hódmezővásárhely és Szeged között közlekedő tram-train menetrendje.
November 29-én hajnali 3:31-kor Hódmezővásárhelyről Szegedre elindult Magyarország első vasútvillamosa. Április 15-ig a tram-traint minden utas ingyenesen veheti igénybe.
A vasút-villamos a napokban sikeresen teljesítette a hatóság által előírt 50 000 kilométeres hibamentes tartampróbát. 2021. november 29-től utasforgalmi próbaüzemben elindul a tram-train Hódmezővásárhely és Szeged között. Április 15-ig a tram-traint minden utas ingyenesen veheti igénybe.
A harmadik tram-train szerelvény teherautóra rakodása is lezajlott Valenciában, a kamionok kedd este elhagyták a gyárat. A jármű várhatóan április 13-án érkezik meg a Szentesi Motorgarázsba. A harmadik vasút-villamos leemelése és összeszerelése a tervek szerint másnap megkezdődik.
Megérkezett Szentesre a Szeged és Hódmezővásárhely között közlekedő második vasút-villamos. A 37 méter hosszú, hetventonnás túlméretes szállítmány március 9-én három kamionnal indult Valenciából, majd Franciaországon, Németországon és Ausztrián keresztül érkezett meg Magyarországra. A tram-train mai ledaruzása után megkezdődik a jármű összeszerelése.
A MÁV-START szentesi telephelyén mutatták be a Vásárhely 1-es tram-traint. Az első három tram-train Hódmezővásárhely és Szeged között 2021. szeptember végén állhat forgalomba.
A gyártó Stadler Rail Valencia S.A.U. tájékoztatása szerint 2021. január közepén megérkezik az ország első vasút-villamosa, a jövő ősztől Szeged és Hódmezővásárhely között közlekedő dízel-villamos hibrid tram-train. A 37 méter hosszú, 70 tonnás járművet kamionokkal szállítják kocsinként Valenciából Szentesre.