Megérkezett Magyarországra a második tram-train

Megérkezett Magyarországra a második tram-train

Megérkezett Szentesre a Szeged és Hódmezővásárhely között közlekedő második vasút-villamos. A 37 méter hosszú, hetventonnás túlméretes szállítmány március 9-én három kamionnal indult Valenciából, majd Franciaországon, Németországon és Ausztrián keresztül érkezett meg Magyarországra. A tram-train mai ledaruzása után megkezdődik a jármű összeszerelése.

Az első, Vásárhely 001-es tram-traint 2021. január 20-án mutatták be a MÁV-START szentesi telephelyén. A prototípus működésének ellenőrzésére irányuló futópróba március 4-én, Szentes-Mindszent-Szentes útvonalon sikeresen lezajlott. Március 10-én a hatósági nagyvasúti futópróbát is elvégezték Kecskemét-Kiskunfélegyháza-Szeged útvonalon, majd a hatósági járműszemle és próba következett Hódmezővásárhely új villamosvasúti vonalán. Jelenleg zajlanak a vonali próbák a 135. sz. vonal Szeged - Hódmezővásárhely szakaszán, a hódmezővásárhelyi és a szegedi villamosvasúti vonalakon. Ezzel egy időben megindulnak a hatósági villamosvonali futópróbák Szegeden is.

A harmadik tram-train érkezése tavasszal várható.

A 37 méter hosszú, hetvenegy tonnás, dízel-villamos hibrid tram-train 216 férőhelyes. Szeged és Hódmezővásárhely villamosvonalán a KRESZ előírásai alapján 50 km/órás maximális sebességgel haladhatnak, a két város közötti nyílt vonalon dízel meghajtással, 100 km/órás megengedett sebességgel szállíthatják majd az utasokat. A komfortos, nagy részben alacsonypadlós és akadálymentes CityLink járművek a kor követelményeinek megfelelően korszerű utastájékoztató rendszerrel, légkondicionált, világos, tágas utastérrel, valamint korszerű fedélzeti biztonsági kamerarendszerrel rendelkeznek majd. A két multifunkciós térben kerekesszékkel közlekedő utasok, kerékpárok vagy babakocsik szállítása is biztosított.

Fotó: MÁV


A tram-train Szegeden az 1-es villamos vonalán közlekedik Szeged pályaudvartól Szeged-Rókus vasútállomásig, majd a 135-ös számú Szeged–Békéscsaba vasútvonalon halad tovább Hódmezővásárhelyre. Hódmezővásárhelyi Népkert állomásnál letér a nagyvasúti vonalról, és villamosüzemre váltva a városon keresztül közlekedik Hódmezővásárhely nagyállomásig. A tram-train vonalán közel négy kilométeres egyvágányú villamospálya épült Hódmezővásárhelyen összesen öt váltóval és hat megállóval, a kapcsolódó felsővezeték-hálózattal. A városi szakaszon három megálló kétvágányú, ahol az ellenkező irányba közlekedő szerelvények találkozni tudnak. A kivitelezés részeként 94 autó számára P+R parkolót és 900 kerékpártárolót alakítottak ki Hódmezővásárhelyen.

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe az elmúlt hetek menetelés után jelentős korrekciót mutatott. A BUX gyengülése mellett valamennyi blue chip is veszteséggel zárta a mögöttünk hagyott hetet.