Világ

Erdély egészét tekintve az átoltottság és a magyarok településen belüli aránya között enyhén pozitív az összefüggés – derül ki az Erdélystat a koronavírus elleni átoltottságot vizsgáló elemzéséből. Az erdélyi statisztikai szolgálat kutatói hozzáteszik: ez annak ellenére van így, hogy a Székelyföldön a romániai átlagnál lényegesen kevesebben oltatták be magukat.

Július 3-án kezdődik és augusztus 15-ig tart Bécs nyári kulturális fesztiválsorozata, a Kultursommer. Kétezer művész városszerte több mint negyven helyszínen várja az érdeklődőket. Az ingyenes fesztivált a Bécsi Rádió Szimfonikus Zenekara nyitja meg a Városháza előtti téren.

Tudományos szenzációt jelentett be a Schönbrunni Állatkert: az egyik akváriumukban élő garnélák egy eddig még nem beazonosított fajhoz tartoznak. A Heteromysis schoenbrunnensisnek elnevezett faj példányai valószínűleg húsz évvel ezelőtt, potyautasként érkeztek Bécsbe.

A bécsiek mindig is sajátosan viszonyultak a halálhoz, most pedig újabb bizonyítékkal szolgálnak erre: június eleje óta egy temetkezési vállalkozás elektromos teherbiciklit is kínál az utolsó útra. A jármű nevére várják a javaslatokat.

Izgalmas műsorral készül a Bécsi Állami Operaház a 2021/22-es évadra. Most először áll majd a színpadon a világhírű olasz mezzoszoprán, Cecilia Bartoli, ezen kívül Mozart, Wagner és Rossini darabjait is hallhatja a nagyközönség. A szervezők a legkisebb nézőkről sem feledkeztek meg.

Az osztrák főváros 3. kerületében, 11 hektáron, egy kéthektáros park köré épül Bécs új lakónegyede, a Village im Dritten, ahol 2026-tól több mint négyezren találhatnak új otthonra. Az 1.900 lakás közül 800 önkormányzati lesz, az egész negyed a fenntarthatóság és a közösség szellemében épül.

Május végén megnyitott a bécsiek kedvenc vidámparkja, a Práter. A park a megszokott szórakozási lehetőségek mellett számos újdonsággal is várja a szórakozni vágyókat. A belépéshez oltás, védettségi igazolás vagy teszt kell – utóbbit a parkban is meg lehet csináltatni.

Mivel a bécsi üzlettulajdonosok rendszeresen panaszkodtak a bejáratok és kapubejárók előtt keresztbe-kasul leállított vagy feldőlt közösségi rollerek miatt, a Bécsi Gazdasági Kamara és a Lime roller-felügyelőt állított szolgálatba. A „scooter sheriff” elviszi az útból a rosszul letett e-rollereket és figyelmezteti a felhasználókat, ha szabálytalanságot követnek el.

Az Osztrák Klímavédelmi Minisztérium „klimaaktiv mobil” kezdeményezése keretében az elkövetkező hónapokban 126 ezer osztrák kisiskolás vehet részt ingyenes biciklis tanfolyamon. A kétórás foglalkozás során a gyerekek elsajátíthatják, miként közlekedjenek biztonságosan biciklivel. Az első, kísérleti kurzusokat már meg is tartották bécsi általános iskolások részvételével.

Bécsi állatorvosok körében végzett felmérés szerint egyre több az elhízott házi kedvenc az osztrák fővárosban. A legnagyobb probléma azonban, hogy a gazdik jelentős része nem betegségként kezeli az elhízást, így nem is tesz ellene. Aki extrém módon túleteti a kutyáját, macskáját, az állatkínzást követ el és akár 7.500 eurós büntetést is kaphat érte.

Hundertwasser szellemiségét viszi tovább Bécs új Power-to-Heat létesítménye, amely az ikonikus spittelaui szemétégető szomszédságában épül. A leginkább két átfolyós vízmelegítőhöz hasonlítható berendezés lényege, hogy a felesleges zöldáramot hővé alakítja, így nem hagyja kárba veszni. Ráadásul az áramellátás is stabilabbá válik.

2022-ig kétmillió méhnek akar otthont teremteni létesítményei területén a bécsi tömegközlekedési vállalat, a Wiener Linien. Ahol csak lehet, virágos rétekké változtatják a használaton kívüli zöldterületeket. Villamossínek mellett, metrómegállók közelében is helyeznek ki kaptárakat.

2021 márciusában kezdődött el a bécsi „javítási kupon"-akció második szakasza. A program célja, hogy a városlakók ne dobják ki automatikusan elromlott tárgyaikat, hanem inkább vigyék el megjavíttatni őket. Mindehhez a főváros anyagilag is hozzájárul egy kupon formájában. Az akció első két hónapja alatt már több mint 7600 tárgy kapott második esélyt, többségében latopok és mobiltelefonok.

Május eleje óta egy tizenhét méter hosszú acélbálna látható a bécsi MuseumsQuartier udvarán. Az öttonnás tengeri óriás arra hívja fel a figyelmet, hogy az emberiségnek ma kell cselekednie, ha meg akarja őrizni a Földet a következő nemzedékeknek.

Könnyű dolga lett a bécsieknek: már egyetlen pillantással ráismerhetnek a város határain belül termett zöldségekre, gyümölcsökre. A Bécsi Mezőgazdasági Kamara ugyanis külön márkajelet vezetett be ezeknek a termékeknek. A „Stadternte Wien” címkét azok a bécsi gazdaságok használhatják, amelyek megfelelnek az előírt minőségi és származási szabályrendszernek.