Immár harmadik hete zárta pluszban a kereskedést a Budapesti értéktőzsde részvényindexe. A vezető részvények is kedvező hangulatban fordultak a hosszú hétvégére.
Több mint 270 csapat 800 diákja mérte össze tudását a Közép-európai Brókerképző Alapítvány 2022/23-as „Tőzsdejáték Középiskolásoknak” pénzügyi és értékpapírpiaci versenyére.
Idén immár nyolcadik alkalommal rendezi meg a Budapesti Értéktőzsde és a Pénziránytű Alapítvány a 7-8. osztályos- és középiskolás diákoknak, valamint tanáraiknak és szüleiknek szóló ingyenes tőzsdejátékot, a BÉT Részvényfutamot.
Csökkenő forgalom mellett eséssel zárta a hetet a Budapesti Értéktőzsde részvényindexe. A vezető részvények közül egyedül a Richter tudott javítani az egy héttel ezelőtti értékéhez képest.
Az idén először csengetett a Budapesti Értéktőzsde ikonikus csengője. Csütörtökön az okosotthon-rendszerek fejlesztésével foglalkozó, a tavalyi évben Európában és Kanadában is terjeszkedő Chameleon Smart Home Nyrt.-t köszöntötte középvállalati platformján, a BÉT Xtenden.
Biztatóan indult a 2023-az év a Budapesti Értéktőzsde részvényindexe számára, a BUX 45339,2 ponton zárt, amely 3,5 százalékos erősödés a decemberi záróértékkel összevetve. A részvénypiac januári összforgalma 205 milliárd forint volt.