Pluszban zárta a hetet a BUX index

A hét második felében tapasztalt kedvező nemzetközi pénzpiaci hangulat növekvő pályára terelte a Budapesti Értéktőzsde részvényindexét is. A BUX vezető papírjai a Magyar Telekom kivételével pluszban fejezték be a kereskedést.

Növekvő forgalomban emelkedett a héten a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX 73 003,59 ponton zárt pénteken, 706,40 ponttal, 0,98 százalékkal magasabban, mint egy héttel korábban. A részvénypiac forgalma a héten 41,27 milliárd forint volt az előző héten elért 38,93 milliárd forint után, a vezető részvények a Magyar Telekom kivételével erősödtek.

A BUX hétfőn és kedden gyengült, szerdán azonban már egy kis emelkedéssel zárt, csütörtökön a kedvező nemzetközi hangulat hatására erősödött, pénteken pedig főként a Mol jó teljesítményének köszönhetően ismét pluszban zárt.

Az Equilor Befektetési Zrt. heti összefoglalójában a Mol erősödésével kapcsolatban emlékeztetett: a cég megállapodott a kőolajszállítókkal és csővezeték-üzemeltetőkkel a kőolaj folyamatos szállításáról a Barátság kőolajvezetéken Oroszországból, Fehéroroszországon és Ukrajnán keresztül. A Mol csoport az Oroszországból érkező érintett kőolaj tulajdonjogát 2024. szeptember 9-i hatállyal a fehérorosz-ukrán határon veszi át.

Az összefoglalóban a Richter heti szereplésével kapcsolatban azt emelték ki: vételre ajánlja a Richter részvényeit az MBH Bank, amely megkezdte a gyógyszergyári részvények követését. A papír 12 havi célárfolyamot 13 105 forintban határozták meg, az ajánlásuk vétel.

Az OTP árfolyamára kedvező hatással volt, hogy a bank újraindította a sajátrészvény-vásárlásokat. A társaság a szerdai kereskedésben 16 930 darab, csütörtökön 36 022 darab saját részvényt vásárolt.

A vezető részvények közül:

  • Az OTP árfolyama emelkedett a legnagyobb mértékben, 1,64 százalékkal, a papír 18 600 forinton zárt pénteken, 26,81 milliárd forintos heti forgalom mellett.
  • A Mol részvényeinek értéke 0,61 százalékot erősödött, pénteken 2660 forinton fejezte be a kereskedést, heti forgalma 5,67 milliárd forint volt.
  • A Richter-papírok ára 0,85 százalékkal nőtt, a részvény 10 690 forinton fejezte be a kereskedést pénteken, heti forgalma 5,19 milliárd forint volt.
  • A Magyar Telekom árfolyama 0,39 százalékot esett, 1022 forinton zárt pénteken, a részvény a héten 1,09 milliárd forintos forgalmat ért el.

A kis- és közepes részvények indexe, a BUMIX 6670,83 ponton zárt pénteken, ami 37,60 ponttal, 0,57 százalékkal magasabb az előző hetinél.

A BÁV ART legfrissebb műtárgybefektetési indexe alapján az arany ékszerek és a műtárgyak iránti érdeklődés emelkedett az elmúlt időszakban a befektetők körében. A Z-generáció különösen nyitott a műtárgyvásárlásra.

Rohan az idő: szeptember 8-én már a 39. alkalommal rendezték meg a Budapest Félmaratont. A klasszikus, vagyis 21 kilométeres táv, a váltók és a rövidebb távok együttesen több mint tízezer embernek jelentettek aktív kikapcsolódást a nyárias időjárású vasárnapon.

Hazánkban elsőként a BKV tesztelheti a Mercedes-Benz új, elektromos-hidrogén hajtással rendelkező buszát. A járművel az utasok is kipróbálhatják, október 8. és 16. között a 8E buszjárat vonalán találkozhatnak vele a fővárosiak, és ingyenesen utazhatnak vele.

Hétvégén kezdetét veszi a magyarországi terepkerékpáros szezon. Az első versenyre október 12-én Etyeken kerül sor, a három fordulós Cyclocross Challenge első állomásaként.

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe 1,48 százalékkal gyengült a mögöttünk hagyott héten. A BUX gyengélkedése mellett a vezető részvények is jelentős mínuszokat könyvelhettek el.