Újabb gyenge hetet zárt a BUX

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe sorozatban a második hetet zárta csökkenéssel. A BUX eredményéből a vezető részvények többsége is gyengüléssel vette ki a részét.

A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX 568,12 ponttal, az előző heti záróértékéhez képest 0,78 százalékkal gyengébben, 72 297,19 ponton zárta a hetet. A részvénypiac összforgalma 62,164 milliárd forintról 38,936 milliárd forintra csökkent heti összevetésben, a vezető részvények az OTP kivételével gyengültek a múlt pénteki záráshoz képest.

A BÉT enyhe csökkenéssel és alacsony forgalommal kezdte a hetet, de ez részben az amerikai részvénypiaci szünnappal magyarázható. Bár a forgalom kedden is elmaradt az átlagtól, a tőzsdeindex emelkedett a Mol erősödésének köszönhetően. A hét közepén az Egyesült Államok várakozás alatti feldolgozóipari adatai miatt kedvezőtlenre fordult a nemzetközi hangulat, a BÉT-en is csökkent a tőzsdeindex, de csütörtökön annak ellenére emelkedett megint, hogy a Mol részvényeinek célárát az mBank és az Erste csökkentette. Az Equilor összefoglalója szerint jelenleg 13 elemző közül 7 vételre, 5 tartásra, 1 eladásra javasolja a Mol részvényeit, a medián célárfolyam 3378 forint.

A hét utolsó kereskedési napján ismét az Egyesült Államokból érkező hírek bizonytalanították el a befektetőket, ezúttal a munkaerőpiaci adatok maradtak el a várakozásoktól. Ennek hatását egyelőre nem látni pontosan a nyugati részvénypiacokon, valószínűleg a jövő héten dől el, hogyan reagálnak az európai tőzsdék. A BÉT mindenesetre gyenge napot zárt pénteken, bár az előző napokhoz hasonlóan a nagy kilengések ezúttal is elmaradtak az árfolyamokban.

A vezető részvények közül:

  • A héten a legnagyobb mértékben, 50 forinttal, 1,86 százalékkal a Mol gyengült. Árfolyama a pénteki záráskor 2644 forinton állt meg, heti forgalma meghaladta az 5,82 milliárd forintot.
  • Az OTP papírjainak értéke 10 forinttal, 0,05 százalékkal erősödött, záró árfolyama 18 300 forintot, összforgalma 19,13 milliárd forintot ért el.
  • A Richter árfolyama 170 forintot, 1,58 százalékot gyengülve 10 600 forintra esett 8,51 milliárd forintos forgalomban.
  • A Magyar Telekom árfolyama 2 forinttal, 0,19 százalékkal esett vissza, így 1026 forinton fejezte be a hetet 1,51 milliárd forintos forgalom mellett.

A kis és közepes részvények indexe, a BUMIX 38,20 ponttal, 0,57 százalékkal csökkenve 6633,23 ponton fejezte be a hetet.

 

A BÁV ART legfrissebb műtárgybefektetési indexe alapján az arany ékszerek és a műtárgyak iránti érdeklődés emelkedett az elmúlt időszakban a befektetők körében. A Z-generáció különösen nyitott a műtárgyvásárlásra.

Rohan az idő: szeptember 8-én már a 39. alkalommal rendezték meg a Budapest Félmaratont. A klasszikus, vagyis 21 kilométeres táv, a váltók és a rövidebb távok együttesen több mint tízezer embernek jelentettek aktív kikapcsolódást a nyárias időjárású vasárnapon.

Hazánkban elsőként a BKV tesztelheti a Mercedes-Benz új, elektromos-hidrogén hajtással rendelkező buszát. A járművel az utasok is kipróbálhatják, október 8. és 16. között a 8E buszjárat vonalán találkozhatnak vele a fővárosiak, és ingyenesen utazhatnak vele.

Hétvégén kezdetét veszi a magyarországi terepkerékpáros szezon. Az első versenyre október 12-én Etyeken kerül sor, a három fordulós Cyclocross Challenge első állomásaként.

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe 1,48 százalékkal gyengült a mögöttünk hagyott héten. A BUX gyengélkedése mellett a vezető részvények is jelentős mínuszokat könyvelhettek el.