Az ELKH Bölcsészettudományi Kutatóközpont Történettudományi Intézete a készülő nyomtatott kiadás mellett 2022. december 14-től online elérhető adatbázisban is közzéteszi Széchenyi István levelezéseit.
A múzeumok digitalizációjának ösztönzésére hozott létre támogatási programot Bécs. Az intézmények szabadulószobát, kiterjesztett valóságot, és blockchaint is bevetnek az innováció érdekében.
A tervek szerint jövő évben megnyitja kapuit a Madame Tussauds Budapest, mellyel egy több mint 200 éves hagyományokkal rendelkező attrakcióval bővül a főváros kulturális kínálata.
Habár nem rég kezdte zenei pályafutását, Sarah Coponat igen sokoldalú és termékeny zeneszerzőnek bizonyult, az Atlas című album immár az ötödik nagylemeze.
Az Európa Kulturális Fővárosa címet Veszprém a Bakony-Balaton régióval közösen viseli 2023-ban, ennek első lépése egy látványos megnyitó show lesz január 21-én.
Decemberben nagyjából egy évnyi hallgatás után új dallal jelentkeztek az alternatív metál katalán nagyágyúi. Az Ankor készülő, a tervek szerint 2023 tavaszán érkező lemezének első dalát mutatta be.
December 16-án Bécsben ünnepli Európa-premierjét a Harry Potter: A kiállítás, amely a legendás sorozat mágikus világát kelti életre. Híres jelenetek és karakterek elevenednek meg, és a látogatók eredeti kellékeket és jelmezeket is megcsodálhatnak a filmekből.
Jövő tavasszal sem maradnak program nélkül a metal zene kedvelői. Május 11-én különleges együttműködés keretében koncertezik együtt Budapesten a Thy Catafalque és a Platon Karataev.
Már több mint egymillióan látták a „The Mystery of Banksy – A Genius Mind” című vándorkiállítást, amely 2021-ben indult világ körüli turnéra Münchenből és most Bécsben is látogatható. A tárlat a híres brit graffitiművész munkásságát mutatja be.
Első lemezével örvendeztette meg rajongóit a pop-soul műfaj olasz üdvöskéje, Alessia Selini. A Looking At The Moon címet viselő album négy dalt tartalmaz, közte egy vadonatúj alkotást is.
Alig két hónap van hátra, és Veszprém a Bakony-Balaton régióval közösen Európa Kulturális Fővárosa lesz: 2023-ban ez a város és régió viselheti az Európai Unió legjelentősebb kulturális címét.
Október elején jelentkezett legújabb kislemezével Emmy Law. Az új dalok tekintetében igencsak termékeny előadó ezúttal egy lassú, bensőséges témával rukkolt elő.
A napokban bukkantunk rá a kanadai rocker hölgy, Gillian Hayek bemutatkozó dalára. A Turn Around egy lendületes alkotás, helyenként egy kis zúzással fűszerezve.
A mai napig egyszerre lenyűgözőek és provokálóak a vitatott divatfotós, Helmut Newton képei, akinek 100. születésnapjára retrospektív kiállítással emlékezik a Bank Austria Kunstforum Wien. A bemutatott csaknem 250 felvétel Newton teljes munkásságát felöleli.
A fantasy-dömping után egy sci-fi sorozat ugorhat a lista élére a legnépszerűbb streaming platformokon. A regényadaptációból készül A periféria utópisztikus világképeket tár a nézők elé, sokszor elég látványos módon.
A szeptemberi Brain Bar-on debütált a Budapest Airport és a Magyar Zene Háza közös projektjeként létrejött kisfilm, amit egy éven keresztül tekinthetnek meg az érdeklődők a Hangdómban.
Az elmúlt tíz hétben újfent rendszeresen kalandozhattunk a Hét Királyság történetében. A Sárkányok háza első évadjának záró epizódját követően azonban egy időre el kell búcsúznunk a szereplőktől – néhányukról örökre.