Kultúra

A sikeres nyitás után immár a második évadát kezdi meg a budapesti színház. A nyolcavanöt férőhelyen nézőtérrel rendelkező Bástya Színház három új bemutatóval várja majd a nézőket.

Mozgalmas napokat él át a Thália Színház társulata. Szombaton érkezik a várva várt premier, amikor a közönség először láthatja színpadon Dan Rosen amerikai forgatókönyvíró szatíráját, az Az utolsó vacsorát.

2025-ben emlékezünk meg Johann Strauss, a bécsi keringőkirály születésének 200. évfordulójáról. A jeles jubileum alkalmából a "Kék Duna keringőt" elektromágneses hullám formájában az űrbe küldték, ezzel is ünnepelve Strauss zenei örökségét.

Harminc évvel ezelőtt mutatták be az azóta kultikussá vált Mielőtt fel kel nap című filmet. Ennek apropóján Bécs új városi sétán keresztül vezeti végig az érdeklődőket a híres jelenetek helyszínein.

Szombaton érkezik a nyár legnépszerűbb kulturális eseménye, a Múzeumok Éjszakája. Idén országszerte mintegy 470 helyszínen, közel 2900 programmal várják az érdeklődőket. A múzeumok már felkészültek a látogatók fogadására, a Rendőrmúzeumban kutyás és lovas bemutatókat tartanak majd, a kiállításra szánt járművek pedig már felsorakoztak az udvaron.