Újabb érdekes kiállítással várja a látogatókat a budapesti Ladó Galéria. Bálványos Levente Javítások című anyagának középpontjában a korai és az utóbbi időkben készült síkreliefek állnak, mintegy ívet vonva korai, leginkább a függőleges és a vízszintes elemek szigorú, de egyben spontán kapcsolatait vizsgáló reliefek és a kisebb „falképek” között, melyek négy-öt és (eltérő, de önmagában egynemű) színes, ívelt, és amorf, már-már organikus részből alakulnak ki.
Az alkotó az upcycling és a hulladék-újraértelmezés mestere, bútordarabokból, szegélylécekből, képrámákból, hulladékfából épülnek fel mostani kiállításának darabjai is.
Bálványos Levente előszeretettel feszegeti a szabályokat és a határokat, munkái a rend és a kiszámíthatatlanság közti határmezsgyén állnak, a rendszerépítésből való kilépésről szólnak. Az egyszerre antropomorf, és ugyanakkor végletekig elvont, látszólag billenékeny, de mégis stabil, absztrakt térkonstrukciók, a szinte lebegő síktömbök/tér-képek világa összekapcsolódik azzal a kérdéssel, hogy a mi a kép, és hol húzódik a vékony határ sík és a tér között.
A bekeretezett (vagy kisebb doboztérbe zárt), egyszerre szimmetrikus és aszimmetrikus kompozíciók vagy a fekete alapfelületre helyezett, játékos struktúrák képet imitáló helyzetben jelennek meg. A „kép a képben” megoldás feltűnik az egyik, a kép síkjától befelé táguló munkán (méhviasz – kontúrlenyomat). A határon táncolás másik bizonyítéka a hevenyészett „épület/szobor-makett”, amely visszacsatolva a térhez, amely a képzőművészeti önértelmezés egyik klasszikus kerete.
A tárlat látogatható 2025.09.23 és 2025.10.24 között a galéria nyitvatartási idejében.
A kiállítás október 24-ig ingyenesen látogatható Budapesten, a Ladó Galériában, a galéria nyitvatartási idejében. Az alkotó, Bálványos Levente október 9-én, csütörtökön 18:00 órakor személyesen tart tárlatvezetést az érdeklődőknek.