Megrázó monodrámát tűzött műsorára tavasszal a Karinthy Színház. A darab elején megismert, vallásos családban felnövő, félénk fiúcskát ugyanis az előadás végén, immár felnőtt korában, felakasztották.
Persze nem ok nélkül, hiszen a 152 lépés Auschwitz felé című egyszemélyes darab a haláltábor hírhedt parancsnoka, Rudolf Franz Ferdinand Höß szemszögéből mutatja be az eseményeket. Az alkotók ugyanis azt tűzték ki célul, hogy megpróbálják megérteni a megérthetetlent és megmutatni azt, hogyan születtek meg azok a bűnösök, akiknek az irányításával lezajlott a történelem egyik lenagyobb tragédiája.
Már a címből is sejteni lehet, hogy nem egy könnyű, hanem egy nyomasztó darab tárul majd a néző elé, és ez nincs is másként. A kis Rudolf még bizonytalan, keresi a helyét a világban, hasonló kérdések gyötrik, mint az átlag embert, például hogy milyen szakmát válasszon.
Az élet azonban dönt helyette, kitör az I. Világháború, és egyből a fronton találja magát. A háború borzalmai megérintik, a halál, majd a háborút követő veszteség, és a sehova sem tartozás radikalizálják. A II. Világháború kitörésekor már nem bizonytalansággal és félelemmel, hanem haraggal és gyűlölettel van tele, ezekkel felvértezve lépked előre a katonai ranglétrán. Miközben magánéletében a magányos fiúból férj, majd előbb-utóbb ötgyermekes családapa válik, munkájában egyre kegyetlenebb lesz, és náci tömeggyilkosként vonul be a történelembe, aki egyáltalán nem tanúsított megbánást.
Bár a történet vége ismert, a darab végig le tudja kötni a nézőt. Mivel a színpad kicsi, a jelenetek szó szerint a szemünk előtt, és a széksorok között játszódnak, így úgy érezhetjük, mind ha mi is ott lennénk a harcmezőn, vagy épp a szöges drótok között.
A monodráma nehéz műfaj, egyetlen színészen múlik az előadás sikere, Karácsony Gergely pedig jól megoldja ezt a nem könnyű feladatot. A 29 éves színész játéka bemutatja a kezdeti bizonytalanságot és rettegést az ifjú Rudolfban, majd a köteleségtudattal, haraggal, bosszúvággyal kikövezett utat is, ami a rettegett és kegyetlen Höß parancsnokká teszi őt.
A darab végig nyomasztó. Nagy Márk rendező és a színész Karácsony Gergely gondoskodtak róla, hogy távol tartsák a főszereplőt a nézőtől, és az se tudja esetleg megkedvelni a karaktert az elején, aki nincs tisztában azzal, hogy kiről is van szó. A Karinthy Színház nem kis feladatot vállalt ezzel az drámával, érzékeny területet érint a témaválasztással, de egy korrekt és jól összerakott előadást tár a nézők elé.