Markáns növekedést mutatott be a Budapesti Értéktőzsde elsődleges részvénymutatója 2024-ben. A BUX index az elmúlt időszakban több alkalommal is rekordot döntött, végül 79 326,66 ponton zárta az évet, ami 30,9 százalékos bővülés 2023 végéhez képest.
Egy esztendő leforgása alatt 11 százalékkal emelkedett azok aránya, akik nehezebb nyugdíjas évekre számítanak, mint amilyen a szüleiknek volt. Talán emiatt is változás következhet be a nyugdíjpénztári megtakarítások terén.
Magyarország lakosságának több mint fele rendelkezik kerékpárral vagy rollerrel. Ráadásul az elmúlt négy évben folyamatosan nőtt azok száma, akik nagyobb összeget költenek ezekre. És, ha már megvették, a koronavírus hatására egyre lelkesebben használják is őket.
Biztatóan indult a 2023-az év a Budapesti Értéktőzsde részvényindexe számára, a BUX 45339,2 ponton zárt, amely 3,5 százalékos erősödés a decemberi záróértékkel összevetve. A részvénypiac januári összforgalma 205 milliárd forint volt.
Idén is megrendezte a Budapesti Értéktőzsde a tőkepiac kiemelkedő teljesítményeit díjazó gáláját, a BÉT Legeket. A több mint két évtizedes múlttal rendelkező eseményre a BÉT új székházában került sor.