Michael Jackson életműve különleges koncerten és kiállításon elevenedik meg decemberben, a győri Audi Arénában. A „Michael Jackson Encore” című show a sztár legismertebb slágereit és mozdulatait kelti életre élő zenekarral, táncosokkal és artistákkal. LaVelle Smith Jr., Michael Jackson egykori táncos-koreográfusa is részt vett a produkcióban megjelenő koreográfiák megalkotásában.

Győr lett hazánk leginnovatívabb megyei jogú városa a Központi Statisztikai Hivatal kiadásában megjelent friss tanulmány alapján. Ebben fontos szerepet játszik, hogy a helyi Széchenyi István Egyetem szervesen összefonódott a kisalföldi megyeszékhely gazdaságával, egyúttal katalizátora is a szellemi életnek.

A Magyar Nemzeti Levéltár és a Magyar Nemzeti Múzeum összefogásában új szempontok alapján vizsgálják meg az összes, hazai közgyűjteményben őrzött, aranyból készült királyi pecsétet, vagyis az aranybullákat.

Április 21. és május 5. között Debrecen, Miskolc és Győr is különleges koncertekkel és előadásokkal, rendhagyó köztéri eseményekkel, pezsdítő fesztiválhangulattal csatlakozik a tavasz egyik legnagyobb kulturális programsorozatához, az április első napján kezdődő Bartók Tavaszhoz.

A korábbi évekhez hasonlóan ezúttal is elkészült Győr-Moson-Sopron megye Top 100 magazinja, amely a megye gazdasági helyzetét és 100 legnagyobb cégét mutatja meg. A kiadvány sajtótájékoztatójára 2019. december 13-án pénteken került sor.

A jövő önvezető járműveinek két fő fejlesztési trendjét, az elektromobilitást és az 5G technológiát tárgyalták az Antall József Tudásközpont szakmai rendezvényén december 5-én Győrben, a Széchenyi István Egyetemen. A Kreatív Magyar Elme programsorozat aktuális előadása szervesen kapcsolódóik a győri egyetem jelenlegi kutatásaihoz is.

2019. november 14-én Győrben, a Széchenyi István Egyetemen tartott előadást az FC Barcelona egykori módszertani igazgatója, Joan Vilá Bosch. Egy másfajta módszer koncepciója és alapjai – ezzel a címmel osztotta meg gondolatait a népes hallgatósággal, melynek soraiban az egyetemisták mellett a győri sportélet korábbi kiváló labdarúgói közül Preszeller Tamás és Korsós György is részt vett.

2019. október 17-én Győrben, a Széchenyi István Egyetem Multifunkcionális Kollégiumi Épületében került megrendezésre a Szakkollégiumi Kautz Konferencia. A helyi Kautz Gyula Közgazdász Szakkollégium immáron huszonkettedik ilyen jellegű konferenciáján a körforgásos gazdaság és a megújító ipar volt a központi téma.

Magyarországról három, Európából és a környező országokból pedig több mint 150 diákcsapat készül, hogy nemzetközi mezőnyben tegyék próbára külön��sen energiatakarékos járműveiket a Shell Eco-marathon Europe 2019 versenyen, amit július 1-5. között Londonban tartanak. A Széchenyi István Egyetem SZEnergy csapata teljesen új, különleges autót épített, amellyel most szerepelnek majd először a versenyen.

A keddi második versenynapon már mind a 10 sportágban zajlottak a versenyek az Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztiválon. A bőség zavarában ezt a napot az Olimpiai Parkban töltöttük.

A vasárnap esti látványos megnyitó után hétfőn elkezdődött Magyarország első olimpiai multisport-eseménye. Az Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztiválnak július 23. és 29. között Győr ad otthont. A rendezvényről sok más sajtóorgánum mellett a GazMag is tudósít.

„Smart City, mint városfejlesztési modell a Felső-Dunántúl nagyvárosaiban” konferencia lesz a Magyar Tudomány Ünnepe alkalmából november 10-én Győrben, a Magyar Urbanisztikai Társaság Győr-Moson-Sopron megyei csoportja, az MTA Közgazdaság- és Regionális Tudományi Kutatóközpont Regionális Kutatások Intézetének Nyugat-magyarországi Tudományos Osztálya és a Veszprémi Akadémiai Bizottság Regionális és Területfejlesztési Munkabizottsága szervezésében. Helyszín: MTA Közgazdaság- és Regionális Tudományi Kutatóközpont Regionális Kutatások Intézete Nyugat-magyarországi Tudományos Osztály (9022 Győr,...

A nyitófordulóval megkezdődtek az U16 Ifjúsági Sakkolimpia küzdelmei Győrben. A magyar csapatok közül a 3-as számú válogatottunk nyitott a legerősebben, hiszen játékosaink  mind a négy táblán győztek jordán vetélytársaik ellen. Első számú csapatunkból Gledura Benjamin és Kántor Gergely sötéttel győzött, Korpa Bence és Gál Hanna Krisztina remizett. Az esélyesek valamennyien hozták a kötelező győzelmet. Vasárnap két forduló is vár a fiatal versenyzőkre. Magyarország első hivatalos olimpiáját, az U16-os Ifjúsági Sakkolimpiát Győrben rendezik, 37 ország 54 csapatának részvételével. Az esemény f...