Győr-Moson-Sopron megye TOP100 vállalata

Győr-Moson-Sopron megye TOP100 vállalata

A korábbi évekhez hasonlóan ezúttal is elkészült Győr-Moson-Sopron megye Top 100 magazinja, amely a megye gazdasági helyzetét és 100 legnagyobb cégét mutatja meg. A kiadvány sajtótájékoztatójára 2019. december 13-án pénteken került sor.

A Győr-Moson-Sopron Megyei Kereskedelmi és Iparkamara, a NAV Győr-Moson-Sopron Megyei Adó- és Vámigazgatósága valamint a Kisalföld Kiadó együttműködésében elkészült magazin bemutatóján elhangzott, hogy hazánk egyik legfejlettebb, és gazdasági szempontból is egyik legerősebb megyéjéről van szó, amit az is jól példáz, hogy a TOP 100 cég közé bekerüléshez, és a listán maradáshoz a cégek többségének számottevő növekedésre volt szüksége. Az élmezőny évek óta stabil, nem meglepő módon a lista elején ezúttal is az Audi végzett. A kiadvány bárki számára elérhető online is. Aki szeretné böngészni a cégeket, ezen a linken megteheti.

A Budapesti Közművek keretében működő FKF Köztisztasági Divízió december elején további összesen 150 darab utcai hulladékgyűjtőt helyezett ki a főváros 23 kerületében. A kukák az ünnepek után is az érintett közterületeken maradnak.

November utolsó szombatján különleges fogadtatásban volt részük a Keleti pályaudvarra érkezőknek, a MÁV ugyanis felvonultatta a 75 éve működő Utasellátó eddigi történetének valamennyi étkező- és büfékocsiját. Az érdeklődők bejárhatták és lefotózhatták a járműveket, és vásárolhatta is az étlapokról.

Az olimpiai ezüstérmes sportembert négy évre választották a Magyar Öttusa Szövetség elnökévé. Balogh Gábor viharos időszakban veszi át a kormányrudat, ugyanis a sportág az átalakulás kellős közepén van.

Az október záróértékéhez viszonyítva jelentős eredményeket mutatott a BUX. A Budapesti Értéktőzsde elsődleges részvénymutatója 57 878,43 ponton fejezte be a hónapot, ami 3,3 százalékos erősödés az előző hónaphoz képest. A november a csengetések terén is aktív volt a pesti parketten.