Győr a legdinamikusabb megyei jogú város

Győr a legdinamikusabb megyei jogú város

Győr lett hazánk leginnovatívabb megyei jogú városa a Központi Statisztikai Hivatal kiadásában megjelent friss tanulmány alapján. Ebben fontos szerepet játszik, hogy a helyi Széchenyi István Egyetem szervesen összefonódott a kisalföldi megyeszékhely gazdaságával, egyúttal katalizátora is a szellemi életnek.

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) kiadásában megjelenő tudományos folyóirat, a Területi Statisztika legfrissebb lapszámában jelent meg Sikos T. Tamás és Szendi Dóra, a Miskolci Egyetem Gazdaságtudományi Kara munkatársainak „A hazai megyei jogú városok gazdasági és környezeti fenntarthatóságának mérése, 2020–2021)” című tanulmánya.

A kutatók a 25 várost az ENSZ fenntartható fejlődési céljai közül háromban – tisztességes munka és gazdasági növekedés; ipar, innováció és infrastruktúra; fenntartható városok és közösségek – hasonlítottak össze egymással. A végső sorrendet eldöntő komplex indexet csaknem harminc mutató figyelembevételével határozták meg. Ennek alapján a lista élén Győr áll, megelőzve többek között olyan egyetemi és iskolavárosokat is, mint Pécs, Debrecen, Miskolc, Sopron, Veszprém, Szeged, Kecskemét, Szombathely és Eger.

A tanulmány a lista élén végző Győrről megállapította, hogy napjainkban a legdinamikusabb, leginnovatívabb megyei jogú városnak számít, a legmagasabb komplex indexszel.

A város dinamikájához és jelenlegi fejlődési folyamatához jelentős mértékben hozzájárul az Audi Hungaria Zrt. autógyár és a hozzá kapcsolódó beszállítói hálózat. A kiváló munkalehetőségek következtében magas (…) az egy lakosra jutó nettó jövedelem (több mint 1,66 millió forint ), ugyanakkor alacsony (4,0 ezrelék) a 180 napon túl nyilvántartott álláskeresők aránya – emelték ki a kutatók.

Hozzátették, hogy a város lakóinak anyagi helyzetükkel való elégedettsége 5,9 (0–10-es skálán), ami a legmagasabb kategóriába tartozik. Győr közép- és felsőoktatása magas színvonalú, a Széchenyi István Egyetem a város életében meghatározó, szorosan egybeforrt a város gazdaságával, és egyben katalizátora is a város szellemi életének.

A város hangulatához a számos műemlék épület is jelentős mértékben hozzájárul, és ez kihat lakóinak a lakókörnyezettel való elégedettségére, amely 7,8 (0–10-es skálán). Továbbá a tiszta környezet is javítja a városképet – írták a tanulmány szerzői.

A 25 megyei jogú város sorrendje (zárójelben a komplex index értéke):

  1. Győr (65,44)
  2. Veszprém (64,86)
  3. Esztergom (60,79)
  4. Érd (59,67)
  5. Sopron (59,28)
  6. Szombathely (58,24)
  7. Tatabánya (57,08)
  8. Székesfehérvár (56,04)
  9. Szeged (51,16)
  10. Hódmezővásárhely (50,16)
  11. Kecskemét (48,66)
  12. Eger (47,74)
  13. Zalaegerszeg (47,35)
  14. Nagykanizsa (45,21)
  15. Nyíregyháza (44,44)
  16. Pécs (44,17)
  17. Szolnok (43,68)
  18. Debrecen (43,44)
  19. Dunaújváros (42,84)
  20. Miskolc (42,24)
  21. Békéscsaba (40,67)
  22. Baja (38,43)
  23. Kaposvár (36,67)
  24. Szekszárd (36,20)
  25. Salgótarján (34,79)

Szoboszlai Dominik és Nagy Zsolt is betalált a Puskás Arénában rendezett felkészülési mérkőzésen, így a magyar labdarúgó válogatott két győzelemmel nyitotta a 2024-es évet.

Csökkenő forgalom mellett pluszban fejezte be e hetet a Budapesti Értéktőzsde részvényindexe. A vezető részvények felemás eredménnyel zárták a kereskedést.