Az árvíz alatt szolgálatot teljesítők jutalmazását kormányhatározat írja elő. A MÁV dolgozói a kétszázezer forintos SZÉP kártya juttatás még az ünnepek előtt megkapják.
A bécsi közlekedési vállalat, a Wiener Linien újabb innovációval segíti az utasokat. Iris a világ első jelnyelven kommunikáló tömegközlekedési asszisztense. Decembertől elkezdődött a tesztüzem, az applikációban már elérhető Iris.
November végéig válthatjuk csak vissza a régi áron vásárolt vonaljegyeket és gyűjtőjegyeket. A BKK figyelmeztet, hogy ezeket már nem lehet utazásra használni, ha megtesszük, a közlekedési vállalat ellenőrei megbírságolhatnak.
Megszerezte a szükséges típusengedélyt és rendszámot is kapott az új magyar jármű, a GANZ-SOR EBN8 elektromos midibusz. A sorozatgyártás megkezdődik, így a közlekedők hamarosan az utcán is találkozhatnak a buszokkal.
Idén nemcsak a szokásos fényvillamosok díszítik majd a fővárost az ünnepi időszakban. A Lego-kockából épített villamoson ugyan nem utazhatunk, de bárki megcsodálhatja a Deák Ferenc téren.
Július 16-a óta büntethető az, aki nem köt mikromobilitási eszközeire kötelező gépjármű-felelősségbiztosítást. Bár azóta hónapok teltek el, a rollerbiztosításoknál azóta is káosz uralkodik.
A már meglévő drosztok harmadát még idén felújítaná a Budapesti Közlekedési Központ. A taxiügyintézéssel kapcsolatos feladatok 2024 elején kerültek a BKK-hoz.
Hazánkban elsőként a BKV tesztelheti a Mercedes-Benz új, elektromos-hidrogén hajtással rendelkező buszát. A járművel az utasok is kipróbálhatják, október 8. és 16. között a 8E buszjárat vonalán találkozhatnak vele a fővárosiak, és ingyenesen utazhatnak vele.
2014 szeptembere óta része a főváros közlekedési infrastruktúrájának a Mol Bubi közbringarendszer. Az azóta eltelt időben több mint 13,7 millió alkalommal használták a jellegzetes zöld kerékpárokat, és ezeknek az utazásoknak a nagyrésze a rendszer 2021-es megújítása után történt.
Augusztusban kerek jubileumot ünnepelhetett a budapesti közbringa rendszer. Az indulása óta már tízmilliónál is több alkalommal vették igénybe a Mol Bubi szolgáltatását.
A busztársaság járműveinek már több mint egyharmadán működik a digitális jegyvásárlás. A Volán tervei szerint október végére az összes járatán elérhetővé válik ez a fajta fizetési mód.
Ingyenes jegyek, nagyon olcsó bérletek, utazási kedvezmények. A Facebookon számos poszt hirdeti ezeket, azonban nem szabad bedőlni nekik, adathalász csalásról van szó. A BKK is megszólalt az ügyben.
Bár a párizsi olimpia alatt szerették volna a Volocopter légitaxik világpremierjét a francia fővárosban, erre végül nem került sor. A projekt körül továbbra is vannak kérdőjelek. A cég az ötkarikás játékok zárónapján bemutatót tart.
Egy magyar grafikus által tervezett egyedi festésű géppel ünnepli fennállásának huszadik évfordulóját a fapados légitársaság. Az új Airbus a Wizz Air flottájának 132. tagja.
A nyár első felében rendszeresek voltak a járatkésésekről, járattörlésekről szóló hírek. Bár az emiatt elvesztett időt nem kaphatjuk vissza, pénzünk egy részét igen.
Csaknem egy teljes hónapra megnyílik a Pesti alsó rakpart a pihenni és mozogni vágyók előtt. Július 26 és augusztus 15 között a gyalog és mikromobilitási eszközzel (kerékpárral vagy rollerrel) közlekedők autómentes környezetben használhatják a Jane Haining rakpartot.
A közösségi autózás már 1992 óra része Bécs mindennapjainak. Az igények akkorák, hogy a Free2move vállalat az év végére 1100 járműre bővíti flottáját az osztrák fővárosban.
A tervezett, de nem megvalósult budapesti e-jegyrendszerhez kapcsolódó, 2017-ben felszerelt beléptetőkapuk 7 év után eltűnnek a Deák térti metróállomásról. A munkálatok alatt a gyalogosforgalom zavartalan lesz.