Átvette az Óbudai Egyetem a kisrepülőgépek gyártásával foglalkozó Magnus Aircraft Zrt.-től (Magnus) a közösen fejlesztett Magnus Fusion 212 típusú kétszemélyes kisrepülőgép első példányát szerdán a baranyai Pogányban.
Boros László, a Magnus Aircraft Zrt. vezérigazgatója hangsúlyozta, hogy mérföldkőhöz érkeztek a kisrepülőgép megalkotásával, ugyanis a fejlesztés azt mutatja, hogy a társaság helyzete stabil, működése biztosított és nagy jövő előtt áll. Példaként hozta, hogy Kínában ők mutatják az utat más magyar vállalkozásoknak, miként kell piacra lépni, Afrika egyes országaiban egyedüli beszállítóként jelennek meg termékeikkel, míg Üzbegisztánban a légügyi szabályozások megalkotásában is részt vehetnek.
A vezérigazgató szerint sikerükhöz hozzájárult a stabil tulajdonosi háttér, a felkészült csapatuk, a kormányzat támogatása és az egyetemi kapcsolat a fejlesztésekhez. Utóbbi részeként Magyarországon egy kompozit technológiához kötött kutatásfejlesztési projektben is együtt dolgoznak.
Kovács Levente, az Óbudai Egyetem rektora kiemelte, hogy a gyakorlatorientált képzés erősítése, a magyar repülőgépipar fellendítése céljából, nem pedig nagyzási hóbortból működtek együtt a Magnus-szal, és fejlesztettek repülőgépet közösen. Hozzátette, hogy a koronavírus-járvány alatt kezdődött együttműködésük eredményeként tudtak gyökeret verni Kínában, és jutottak el odáig, hogy versenyelőnyük, lead-szerepük van az ázsiai országban, tudtak science parkot kialakítani Üzbegisztánban.
A Pécstől néhány kilométerre délre fekvő pogányi nemzetközi repülőtéren repülőgépgyárat és kompozit üzemet működtető, magyar tulajdonú társaság és az egyetem rendezvényén a repülőgép átadása mellett a felek közötti együttműködés további erősítését szolgáló megállapodás aláírására került sor.
A 2014-ben alapított, magyar tulajdonban lévő Magnus Aircraft Zrt. repülőgép-fejlesztéssel, -gyártással és -forgalmazással foglalkozik. A cég a világon az elsők között fejlesztett ki tisztán kompozitanyagokból készülő kétüléses, műrepülésre alkalmas repülőgépet, és kerozin helyett benzinnel működő gépek gyártását is elindították.
A legutolsó elérhető nyilvános cégadatok szerint a Magnus Aircraft Zrt. főként külföldre értékesített 2024-ben. Abban az évben 729 millió forint bevétel mellett 508 millió forint vesztesége keletkezett, a cég 83 főt foglalkoztatott.