Elindult a teherforgalom a Budapest–Belgrád vasútvonalon

Elindult a teherforgalom a Budapest–Belgrád vasútvonalon

Pénteken elindult a rendszeres tererforgalom a magyar és a szerb fővárost összekötő pályán. A Budapest–Belgrád vasútvonalon a személyforgalom a tervek szerint márciusban indul.

Pénteken hajnalban elindult a rendszeres teherforgalom a Budapest–Belgrád vasútvonalon – olvasható a MÁV Csoport vezérigazgatójának pénteken a Facebook-oldalán közzétett bejegyzésében. Hegyi Zsolt azt írta, ezzel nem csupán a pályaépítés és az infrastruktúrafejlesztés, hanem a zárt tesztek időszaka is lezárult. A mindennapos teherforgalommal immár élesben, valós forgalmi körülmények között teszik próbára az újjáépült 150-es vasútvonalat, mielőtt a személyforgalom is visszatérhet rá.

Az összes mérés és pályapróba igazolta, hogy a vonal megfelel minden olyan infrastrukturális és közlekedésbiztonsági feltételnek, ami a tehervonatok közlekedtetéséhez szükséges. A biztonság ugyanakkor kettőn áll, nem csupán a vasutasokon, hanem a többi közlekedőn is múlik – hívta fel a figyelmet a vezérigazgató.

A térségben élők hosszú ideig azt szokhatták meg, hogy nem járnak vonatok a pályán, mostantól azonban újra rendszeresen és nagy sebességgel érkezhetnek vasúti járművek a vonalon. Nagyon kérünk mindenkit, hogy ne megszokásból közlekedjen: a KRESZ maradéktalan betartásával és kellő körültekintéssel közelítse meg a vasúti átjárókat! – írta Hegyi Zsolt.

Kitért arra, hogy a 150-es vasútvonal felújítása az elmúlt évek legnagyobb vasúti beruházása volt Magyarországon, a Ferencvárostól a kelebiai magyar-szerb határállomásig vezető 160 kilométeres régi, rossz minőségű, egyvágányos vasútvonal helyén egy végig kétvágányú, 160 kilométer/óra sebességgel járható vasútvonal épült a legkorszerűbb utasforgalmi létesítményekkel.

Az első vonat éjfél után néhány perccel a MÁV Railtours tehervonata volt, élén a mozdonymegújítási program keretében érkezett Siemens Vectron mozdonnyal.

Lenduletes rajtot vett a magyarországi részvénypiac 2026-ban. A BUX index január végére, új rekordot elérve 128 831,58 pontra emelkedett, ami 16 százalékos növekedést jelent a 2025-ös záróértékhez viszonyítva.

A Veronában tartott záróünnepséggel hivatalosan is véget ért a 2026-os téli olimpia. A Milánóban és Cortina d’Ampezzóban rendezett ötkarikás játékokon új szemlélettel látták vendégül a téli sportok legnagyobb versenyét.

Egymást követő második héten zárt veszteséggel a Budapesti Értéktőzsde elsőszámú részvényindexe. A vezető részvények közül egyedül az OTP tudott erősödni.