Tízéves születésnapját ünnepelte a Mol Bubi

Tízéves születésnapját ünnepelte a Mol Bubi

2014 szeptembere óta része a főváros közlekedési infrastruktúrájának a Mol Bubi közbringarendszer. Az azóta eltelt időben több mint 13,7 millió alkalommal használták a jellegzetes zöld kerékpárokat, és ezeknek az utazásoknak a nagyrésze a rendszer 2021-es megújítása után történt.

Szeptember közepén ünnepelte tizedik születésnapját a Budapesti Közlekedési Központ közbringarendszere, a Mol Bubi. A BKK közleménye emlékeztetett, hogy bár a jellegzetes zöld bicikliket hamar megkedvelték a budapestiek, a Mol Bubi 2.0 lett az igazi sikertörténet lett, ugyanis a 2021-ben bevezetett újítások után 6-8-szorosára emelkedett az utazások száma a korábbi időszakokhoz képest.

A rendszer 2014-es bevezetésekor még csupán 1100 kerékpár alkotta a Bubi flottáját, most pedig már több mint 2400 bringa található a főváros utcáin, és az állomások száma is jelentősen emelkedett. A szolgáltatás idén szeptemberben ünnepli a tizedik jubileumát, ez alatt az idő alatt a BKK ügyfelei összesen 13,5 millió alkalommal utaztak Mol Bubival, és összesen körülbelül 27 millió kilométert tekertek – foglalta össze az évforduló kapcsán Bodor Ádám, a BKK mobilitásfejlesztési igazgatója.

A kerékpáros közösségi közlekedési rendszer előkészítése 2007-ben kezdődött a Kerékpáros Magyarország Program részeként, amely 1,1 milliárd forint európai uniós támogatást is biztosított a fővárosnak a Mol Bubi létrehozására. A rendszer hamar népszerű lett, a Mol Bubi 1.0 sokat lendített a városi bringázás népszerűségén, a bevezetés után nem sokkal pedig egy technológiai újítással is előrukkolt a BKK: a Mol Bubi applikációval okostelefonok használatával is elérhetővé vált a bringabérlés, később pedig a BudapestGO elődjénél, a FUTÁR utazástervező alkalmazásban is megjelentek a gyűjtőállomások. A szolgáltatás hatodik évére – a megváltozott felhasználói szokásokat és igényeket figyelembe véve – a BKK megújította a Mol Bubit, az első szériás kerékpárokat pedig a Máltai Szeretetszolgálaton keresztül nehéz sorsú családoknak ajánlotta fel a társaság

A 2021 megújítás során egyszerűsödött a regisztráció és a bérletvásárlás folyamata, valamint sokkal könnyebben tekerhető kerékpárok jelentek meg a flottában. A Mol Bubi 2.0 rendszerében már nem kell fizikailag dokkolni az állomáson a biciklikkel, hanem okoslakat segítségével lehet őket le- és felvenni, továbbá az alkalmazás is számos fejlesztéssel gazdagodott, illetve digitalizálódott a teljes regisztrációs, valamint fizetési folyamat – ismertette Bodor Ádám. A BKK mobilitásfejlesztési igazgatója elmondta, hogy adataik szerint ma már minden korosztályban sokan közlekednek biciklivel, így Bubival is. A közlekedési vállalat egy korábbi felmérése alapján a többség munkába járásra, illetve a munkából hazajutásra (57 százalék) használja a zöld kerékpárokat, de sokan intézik ügyeiket, kisebb vásárlásaikat (49 százalék) is Mol Bubival használatával, sőt sokan szórakozni is közbringával járnak (40 százalék).

Mol Bubi közbringarendszer Budapest
Forrás: Budapesti Közlekedési Központ (BKK)

2023-ban naponta átlagosan több mint 9 ezerszer utaztak a közbringarendszer kerékpárjaival a fővárosban. A tavalyi év legforgalmasabb napján (szeptember 13-án) pedig több mint 18 ezer utazást rögzített a BKK. Idén 8 hónap alatt átlagosan már több mint 10,5 ezerszer bubiztak naponta a fővárosban. A BKK 2024-ben tíz új állomással bővítette a rendszert, többek között köztük olyan népszerű és forgalmas csomópontokon, mint Kelenföld vagy a Kopaszi gát, illetve számos új felvevőhelyszínt alakítottak ki a XIII. kerületben is. Így összesen már 211 állomás áll a bringázni vágyók rendelkezésére.

A közbringarendszer új korszaka 2026-ban kezdődik: a tervek szerint a Bubi 3.0-val megduplázódik a jelenlegi flotta, és nem csupán hagyományos, hanem elektromos rásegítésű kerékpárok is elérhetők lesznek. Az új eszközpark és állomások a jelenlegi szolgáltatási terület határán túli városrészekben – például az Örs vezér tere, Kőbánya-Kispest vagy Újpest-Városkapu környékén – élőknek is lehetőséget nyújtanak majd a megosztott kerékpárhasználatra – ismertette a jövőre vonatkozó terveket Bodor Ádám.

Ötből négy napot erősödéssel fejezett be a Budapesti Értéktőzsde részvényindexe. A BUX a héten csúcsot is döntött, végül pénteken visszafelé korrigálással zárt. A vezető részvények a Telekom kivételével erősödtek.