Már több mint tízmilliószor utaztak a Mol Bubi kerékpárjaival

Már több mint tízmilliószor utaztak a Mol Bubi kerékpárjaival

Augusztusban kerek jubileumot ünnepelhetett a budapesti közbringa rendszer. Az indulása óta már tízmilliónál is több alkalommal vették igénybe a Mol Bubi szolgáltatását.

Újabb jelentős mérföldkőhöz érkezett Magyarország legnagyobb közbringa-szolgáltatása: idén augusztusban elérte az indulása óta a tízmillió utazást a Mol Bubi – derült ki a Budapesti Közlekedési Központ közleményéből. A BKK egy meglepetéssel köszöntötte a jubileumi számot elérő ügyfelet, a szerencsés felhasználót Diószegi Ágnes, a BKK ügyfélkapcsolati és értékesítési vezérigazgató-helyettese ajándékcsomaggal, valamint egy éves Mol Bubi-bérlettel köszöntötte. Érdekesség, hogy a 6 millió utazást 2023 július végére érte el a rendszer.

A közbringa-szolgáltatásnak fontos szerepe van a fővárosiak szemléletváltozásában. Sokan a felhasználóbarát applikációnak, a könnyű regisztrációnak és a megújult kerékpároknak köszönhetően ismerkedtek meg a városi kerékpározással. A BKK közleménye szerint a budapestiek jelentős része felismerte, hogy biciklivel utazni környezetbarát, egészséges, gazdaságos, és bizonyos helyzetekben a leggyorsabb utazási mód.

Ezt a számok is alátámasztják, hiszen 2023-ban naponta átlagosan több mint 9 ezerszer utaztak a biciklikkel, a tavalyi év legforgalmasabb napján (szeptember 13-án) pedig több mint 18 ezer utazást rögzített a BKK. 2024 első nyolc hónapjában átlagosan már több mint 10,5 ezerszer bubiztak a fővárosban. 2024 augusztusában két újabb állomással bővítette a rendszert a Budapesti Közlekedési Központ: az új kerékpárfelvevő helyszíneket a XIII. kerületben alakították ki, melyekkel együtt összesen már 211 elérhető állomás áll a biciklizni vágyók rendelkezésére.

A Bubi-flottában már összesen 2460 kerékpár üzemel, a bringákkal akár 10-15 perc alatt bárhová gyorsan el lehet jutni a város belső részein, hosszabb távolságokra pedig a szolgáltatás rugalmasan kombinálható a közösségi közlekedés egyéb eszközeivel.

A közlekedési vállalat korábbi bejelentése alapján a közbringarendszer új korszaka 2026-ban kezdődik el, a tervek szerint a Bubi 3.0 bevezetésével megduplázódik a jelenlegi flotta, és nemcsak hagyományos, hanem elektromos rásegítésű kerékpárok is bérelhetők lesznek. Az új eszközpark és állomások a jelenlegi szolgáltatási terület határán túli városrészekben – például az Örs vezér tere, Kőbánya-Kispest vagy Újpest-Városkapu környékén – élőknek is lehetőséget nyújtanak a megosztott kerékpárok használatára.

Ötből négy napot erősödéssel fejezett be a Budapesti Értéktőzsde részvényindexe. A BUX a héten csúcsot is döntött, végül pénteken visszafelé korrigálással zárt. A vezető részvények a Telekom kivételével erősödtek.