Egészségügy

A munkavállalói biztonság és egészség védelme a kisebb és nagyobb vállalatok számára egyaránt fontos, még a pandémiás időszakon kívül is. Emiatt rendszeresen érdemes időt fordítani arra, hogy átgondoljuk, melyek a leghatékonyabb eszközök a kockázat csökkentésére.

A koronavírus-járvány második hulláma alatt is biztonságban érezte a gyermekét a szülők és gondviselők többsége a Magyar Gyermekorvosok Társasága reprezentatív felmérése szerint. Kiderült: a válaszadók 56 százaléka vett igénybe orvosi távkonzultációt, azaz telemedicinás megoldást gyermekegészségügyi problémák miatt. A kutatásban részt vevő felnőttek közel háromnegyede tudja részben vagy teljes egészében elképzelni a telemedicinát a jövőben a gyermekorvosi ellátás részeként.

A „Mindenki gargalizál” akció keretében az osztrák fővárosban naponta több mint 31 ezer gargalizálós koronavírus-tesztet végeznek. Az akció elindítása óta vizsgált több mint 830 ezer mintából eddig 4.500 volt pozitív. A bécsieknek maximum öt percet kell autózniuk, hogy laborba adhassák az otthon levett mintát.

A koronavírus-járvány, a pandémia miatti gazdasági visszaesés, valamint a társadalmi egyenlőtlenségek kiéleződése világszerte nagy nyomást helyezett az emberek mentális és viselkedéssel kapcsolatos egészségére. Az életmódorvoslás minden eddiginél fontosabb területté vált az adatalapú technológiák térnyerésével, amelyek lehetővé teszik a testi, lelki és szociális jólét korábbinál jóval tudatosabb kialakítását.

A koronavírus járvány kapcsán gyakran felmerül, hogy megbetegedés miatt vagy karanténhelyzet kapcsán jogosult-e a munkavállaló munkabérre és milyen ellátásra jogosult? Miként az is jó kérdés, hogy ilyen helyzetben hogyan tud a munkavállaló és a munkáltató megállapodni a munkavégzés feltételeiről? A Deloitte szakértői összegyűjtötték a legfontosabb tudnivalókat.

A Bécsi Orvosi Egyetem közreműködésével olyan gyógyszert fejlesztett ki egy nemzetközi kutatócsapat, amellyel meg lehet akadályozni a koronavírus-fertőzöttek súlyos tüdőkárosodását. A gyógyszerfolyadékot az asztma elleni szerekhez hasonlóan be kell lélegezni.

A Pécsi Tudományegyetem szakemberei, akik a frontvonalból ismerik a COVID-19-et, informatív videó formájában válaszolnak az oltásokkal kapcsolatos leggyakrabban ismételt kérdésekre.

Soha nem támogatta még ekkora adomány az Országos Mentőszolgálatot, mely a magyar mentés 134 éves fennállásának talán legnagyobb kihívásával szembesül most a járvány elleni küzdelemben. A Groupama Biztosító felajánlása és ügyfelei döntése nyomán összesen 380 millió forint támogatja majd a mentőket a betegek minél magasabb szintű ellátásában.

A korábban sok orvos és beteg számára zavaró videós konzultáció a COVID-19 pandémia hatására egyre inkább elfogadottá vált, a Deloitte előrejelzése szerint pedig a járvány után is népszerű marad ez a forma.

A Varga Pincészet már 15 ��ve együttműködik az Országos Vérellátó Szolgálattal. A pincészet munkatársai közül körülbelül harmincan évente 2-3 alkalommal adnak vért, amivel több száz beteg gyógyulásához járultak már hozzá. Most azonban nem a vérüket, hanem 100 palack Aranymetszés Merlot száraz vörösbort ajánlottak fel az OVSz-nek, a százszoros véradók megajándékozására.

A járvány egy éve alatt 4 millió liter fertőtlenítőszer készült a Florin Zrt. szegedi gyárában, és 17 millió darab termék került a kórházakba, közintézményekbe, iskolákba, valamint a boltokba. A szállítások most is folyamatosak, és ha szükségessé válik, a védekezés érdekében többszörösére növelt kapacitással akár heti félmillió darab fertőtlenítőszert is tudnak gyártani.

Mi vár ránk a járvány levonulását követően? Miben érdemes és miben kell változtatnunk az életünkön a jövőben? Milyen hatással lesz gazdaságunkra, emberi kapcsolatainkra a közösen átélt pandémia? Az Élhető Hazánkért Társadalmi Mozgalom napjaink legégetőbb kérdéseiben kíván párbeszédet indítani jeles szakértők bevonásával. Merkely Béla orvosprofesszor, a SOTE rektora is megosztotta gondolatait a Mozgalommal a témával kapcsolatban.

Tudósok, művészek, sportolók, közgazdászok és vállalkozók csatlakoztak az Élhető Hazánkért Társadalmi Mozgalomhoz, amely napjaink legégetőbb kérdéseiben kíván párbeszédet indítani és közös célok felállításával ígéretes jövőt építeni. Az első szakmai panelbeszélgetés témája a járványhelyzet utóhatásai lesznek társadalmunkra.

Akár hússzor több vírus mutatható ki a brit típusú variáns által fertőzött személyekben, mint az eredeti koronavírust elkapók szervezetében – derült ki több mint 1500 PCR teszt adatainak elemzéséből. Mivel a jelenlegi tudományos állásfoglalás szerint a betegekben lévő vírusmennyiség egyenesen arányos a betegség súlyosságával, feltételezhető, hogy a harmadik hullámban azért kerül egyre több ember – köztük fiatalok is – kórházba, mert a nagyobb vírusszámmal szemben kevésbé vagyunk védettek.