Péntek hajnalban jó hírre ébredhettek a magyar sportkedvelők, ugyanis két úszónk is sikerrel vette a középdöntőt, és magyar idő szerint szombaton hajnalban éremért ugorhat medencébe. Hosszú Katinka a női 200 méteres hátúszásban a legjobb idővel jutott fináléba, így akár megszerezheti negyedik aranyérmét is az első Dél-Amerikában rendezett olimpián. Cseh László a 100 méteres pillangóúszásban nyerte meg középdöntőjét, összességében pedig a negyedik idővel jutott döntőbe. Remélhetőleg a 200 pillangón nyújtott teljesítményénél (hetedikként csapott a célba) sikerül jobban szerepelnie az élete el...

**Újabb magyar érmeknek lehetett szemtanúja az, aki hajnalig fentmaradt, vagy korán kelt. Hosszú Katinka 200 méter vegyesúszásban megszerezte a harmadik aranyérmét is Rio de Janeiroban, míg Kenderesi Tamás 200 méteres pillangóúszásban ért be a harmadik helyen. A 200 pillangó férfi döntőjében két magyar versenyző is a medencébe ugorhatott, a végső győzelemre is esélyesnek tartott Cseh Lászlónak, valamint a brívúros úszással döntőbe jutó, 19 éves Kenderesi Tamásnak egyaránt szoríthattunk az erős mezőnyben. Cseh kezdett jobban, 50 méternél még ő vezetett, a táv második felében azonban visszaes...

Szász Emese bravúrgyőzelme után újabb magyar aranyérmet láthattak, akik vasárnap hajnali 3 óra 40 perckor még/már ébren voltak. Az előzetes várakozásoknak, és az előfutamban mutatott meggyőző teljesítménynek megfelelően a magyar úszóklasszis, Hosszú Katinka megnyerte a nők 400 méteres vegyesúszó számát a Rio de Janeiro-i Olimpián.