Rio 2016: Hosszú és Cseh is döntőbe jutott

Péntek hajnalban jó hírre ébredhettek a magyar sportkedvelők, ugyanis két úszónk is sikerrel vette a középdöntőt, és magyar idő szerint szombaton hajnalban éremért ugorhat medencébe.

Hosszú Katinka a női 200 méteres hátúszásban a legjobb idővel jutott fináléba, így akár megszerezheti negyedik aranyérmét is az első Dél-Amerikában rendezett olimpián.

Cseh László a 100 méteres pillangóúszásban nyerte meg középdöntőjét, összességében pedig a negyedik idővel jutott döntőbe. Remélhetőleg a 200 pillangón nyújtott teljesítményénél (hetedikként csapott a célba) sikerül jobban szerepelnie az élete első aranyérmére hajtó klasszisunknak. Könnyű dolga azonban nem lesz, mivel az immár 23-szoros ötkarikás bajnok Michael Phelps is az ellenfelei között lesz, az amerikai fenomén az ötödik idővel került a fináléba, azonban nála ez semmit nem jelent, bármikor képes előrukkolni egy váratlan eredménnyel.

Mivé válik az ember, ha örök életet kap? A Cabernet egy lassan kibontakozó, döntésekre és erkölcsi dilemmákra épülő szerepjáték, amely a vámpírlétet nem hatalomként, hanem súlyos kérdésként tárja a játékos elé.

Újabb erős hétet tudhat háta mögött a Budapesti Értéktőzsde vezető részvényindexe. A BUX újabb törtélemi csúcson zárt pénteken. A blue chipek mind jelentős erődösét produkáltak.