Milák Kristóf 100 méter pillangón is világbajnok lett

Milák Kristóf 100 méter pillangón is világbajnok lett

A budapesti vizes világbajnokságon immár a második aranyérmét szerezte pillangóúszásban a jelenlegi első számú magyar úszó.

Milák Kristóf aranyérmet nyert 100 méter pillangón pénteken a Duna Arénában zajló úszó-világbajnokságon.

A 22 éves magyar versenyző – aki kedden 200 méteren fantasztikus világcsúccsal védte meg címét – 50.14 m��sodperces idővel csapott célba, megszerezve ezzel önmaga és a magyar küldöttség második érmét a viadalon.

Virth Balázs tanítványa tavaly a tokiói olimpiai döntőben ebben a számban óriási csatát vívott az amerikai Caeleb Dressellel, aki világcsúccsal utasította maga mögé az Európa-rekordot úszó Milákot, a várva várt visszavágó azonban nem jöhetett létre, mivel a tengerentúli sztár szerdán egészségi okok miatt visszalépett a további küzdelmektől és hazautazott.

Dressel távollétében Milák hasonlóan nagy fölényben volt az előfutamban és az elődöntőben, mint 200-on szokott, második úszására 50.14 másodperces idővel csapott célba, ennél csak a japán fővárosban elért Európa-rekordja (49.68) volt gyorsabb karrierje során.

Milák a döntőben erősebben kezdett, mint az elődöntőben, féltávnál bő három tizeddel volt gyorsabb, ezúttal viszont a második hosszon nagyjából ugyanennyivel lassult, így századra ugyanazzal az idővel, 50.14-gyel ért be, az ezüstérmes japán Mizunoma Naokit nyolc tizeddel előzte meg.

Milák önmaga harmadik, a magyar úszósport történetének 34. világbajnoki aranyát szerezte. Ő a negyedik magyar férfi úszó, aki egy világbajnokságon belül duplázott, Hargitay András 1975-ben Caliban 200 és 400 méter vegyesen nyert, Darnyi Tamás 1986-ban Madridban és 1991-ben Perthben vitte véghez ezt a bravúrt, Rózsa Norbert pedig 100 és 200 méter mellen 1994-ben Rómában állhatott a dobogó tetején.

Milák a harmadik férfi versenyző, aki egy világbajnokságon 100 és 200 méter pillangón is nyert, az amerikai Michael Phelps 2007-ben és 2011-ben, a dél-afrikai Chad Le Clos pedig 2013-ban duplázott, ráadásul ő szerezte meg a vizes sportágak – az öt szakág összesített – történetének 100. magyar világbajnoki érmét, ezek közül ez volt kereken a 40. aranyérem, úszásban peddig a 80. medál.

Attól függ, kinek mi az elvárása saját magával szemben, én nagyon szerettem volna ötven másodperc alá betenni ezt. Egy jót szerettem volna versenyezni, ezt megkaptam, azonban sem az első, sem a második ötvenen nem volt olyan az iram, mint amit szerettem volna. Most ez erre volt jó. Biztosan jó lett volna, ha van még valaki mellettem, de ez azért már a hetedik napom volt, én is ember vagyok, kicsit elfáradtam – nyilatkozta a 22 éves olimpiai bajnok, aki kedden világcsúccsal védte meg címét 200 méter pillangón, pénteki csatája pedig elmaradt a címvédő amerikai Caeleb Dressellel, aki szerdán lépett vissza a további küzdelmektől.

A BÁV ART legfrissebb műtárgybefektetési indexe alapján az arany ékszerek és a műtárgyak iránti érdeklődés emelkedett az elmúlt időszakban a befektetők körében. A Z-generáció különösen nyitott a műtárgyvásárlásra.

Rohan az idő: szeptember 8-én már a 39. alkalommal rendezték meg a Budapest Félmaratont. A klasszikus, vagyis 21 kilométeres táv, a váltók és a rövidebb távok együttesen több mint tízezer embernek jelentettek aktív kikapcsolódást a nyárias időjárású vasárnapon.

Hazánkban elsőként a BKV tesztelheti a Mercedes-Benz új, elektromos-hidrogén hajtással rendelkező buszát. A járművel az utasok is kipróbálhatják, október 8. és 16. között a 8E buszjárat vonalán találkozhatnak vele a fővárosiak, és ingyenesen utazhatnak vele.

Hétvégén kezdetét veszi a magyarországi terepkerékpáros szezon. Az első versenyre október 12-én Etyeken kerül sor, a három fordulós Cyclocross Challenge első állomásaként.

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe 1,48 százalékkal gyengült a mögöttünk hagyott héten. A BUX gyengélkedése mellett a vezető részvények is jelentős mínuszokat könyvelhettek el.