Szerződést hosszabbított és a Tour de France-on is indul Vas Kata Blanka

Két jó hír is napvilágra került a legeredményesebb magyar női országúti bringással kapcsolatban. Vas Kata Blanka 2027 végéig meghosszabbította szerződését az SD Worx-Protime csapatával, és azt is bejelentették, hogy megy a női Tour de France-ra.

Az SD Worx-Protime női kerékpárcsapat 2027-ig meghosszabbította az országúti mezőnyversenyben U23-as világbajnok Vas Kata Blanka szerződését. Az elmúlt években az egyik legeredményesebb női sornak számító holland klub hétfőn kora este a közösségi oldalán jelentette be, hogy 2027-ig megtoldotta a 22 éves, a párizsi olimpián hegyikerékpárban és az országúti mezőnyversenyben egyaránt rajthoz álló magyar bringás kontraktusát. Vas 2021 júniusa óta erősíti az SD Worxöt, eddigi szerződése az idei év végéig szólt.

Vas Kata Blanka tavaly a női Giro d'Italián és a svájci körversenyen is nyert szakaszt, és U23-as világbajnok lett az országúti mezőnyversenyben. Idén két napig viselte az éllovast illető piros trikót a Vueltán, valamint az országúti mezőnyversenyben megvédte bajnoki címét is. A mountain bike és az országúti szakág mellett késő ősszel és télen terepkerékpárban (cyclocross) versenyez, amelyben ugyancsak a világ legjobbjai között tartják számon.

Danny Stam, a csapat sportvezetője kiemelte, hogy egy óriási tehetségről van szó, olyan versenyző, aki sokféle terepen képes jó eredmények elérésére, így tovább folytatják a közös munkát a fejlődése érdekében.

Jól érzem magam az SD Worx-Protime-nál, a csapaton belüli hangulat illik hozzám, tudom kombinálni a terepkerékpárt az országútival és a hegyikerékpárral, sok szabadságot kapok, otthon érzem magam itt – idézte a csapat közleménye a magyar bringást, akinek bevallása szerint nem volt sok gondolkodási időre szüksége a hosszabbítás eldöntéséhez.

Egy másik jó hír is érkezett Vas Kata Blanka kapcsán: a párizsi olimpia után indul a női Tour de France-on is. Ezzel az első magyar versenyző lehet, aki megcsinálja a triplát, azaz részt vesz mindhárom nagy körversenyen, a Vuelta Femenina és a Giro Donne után a Tour de France Femmes is bekerült az idei programjába. A francia körverseny augusztus 12-én indul, és augusztus 18-án ér véget.

A Giro után pár nappal tudtam meg, hogy a Tour de France-on is indulni fogok. Nagyon örülök neki, hogy ott lehetek, mert ez azt mutatja, a csapat elégedett az általam elvégzett munkával. A Giróhoz hasonlóan várhatóan itt is elsősorban segítőként számítanak rám – árulta el a részleteket Blanka az Eurosportnak.

Ötből négy napot erősödéssel fejezett be a Budapesti Értéktőzsde részvényindexe. A BUX a héten csúcsot is döntött, végül pénteken visszafelé korrigálással zárt. A vezető részvények a Telekom kivételével erősödtek.