Tour de France

Francia győzelem született a Tour de France Femmes-on. Pauline Ferrand-Prévot korábban négy szakágban is világbajnok volt, a hegyikerékpár regnáló olimpiai bajnoka, a Tour megnyerése miatt tért vissza az országúti kerékpározáshoz.

Az UAE Team Emirates szlovén versenyzője magabiztosan, több mint négy perces előnnyel nyerte meg a világ legrangosabb kerékpáros körversenyét. A világbajnok Tadej Pogacar már négy Tour de France-győzelemnél jár.

Története során harmadszor indul Spanyolországból a francia kerékpáros körverseny. Barcelona az első napon csapatidőfutamot rendez, majd a második szakasz is a katalán városban kezdődik.

Szombaton elrajtolt a világ legismertebb, és legnézettebb kerékpárversenye, a Tour de France. A több mint 100 éves múltra visszatekintő háromhetes körverseny rajongóinak pár nemrég a Netflix is kedveskedett azzal, hogy megjelent a tavalyi versenyről forgatott dokumentumsorozata.

A közlekedésben a kerékpárosok és az autósok között többször van nézeteltérés, mint egyetértés. Ennek azonban nem kell feltétlenül így lennie. Egy autógyártó is lehet elhivatott támogatója a kerékpársportnak. Ilyen vállalat a Škoda is, amelynek több mint százéves történelme pont a kerékpárokkal indult.