Vas Kata Blanka szakaszt nyert a Tour de France-on

Vas Kata Blanka szakaszt nyert a Tour de France-on

Az olimpiai negyedik hely után újabb történelmet írt Vas Kata Blanka. A női Tour de France ötödik szakaszán elsőként halad át a célvonalon, ezzel ő az első magyar Tour-szakaszgyőztes.

Szenzációs magyar siker született a női Tour de France ötödik szakaszán. A Bastogne és Amnéville közötti 152,5 kilométeres etapon az SD Worx-Protime célja Demi Vollering sárga trikójának megvédése, és Lorena Wiebes szakaszgyőzelemhez segítése volt.

Bár a nap nagy részében egy szökevénycsoport haladt a mezőny előtt, Vas Kata Blanka csapata láthatóan kontrollálta a versenyt. Azonban 6,5 kilométerrel a cél előtt a mezőny nagy része egy csúnya és nagy bukásba keveredett, melyben többek között Vollering is érintett volt. A kavarodás után egy néhány fős csoport maradt az élen, köztük Párizs olimpiai bajnokával, az amerikai Kristen Faulknerrel és Vas Blankával is. Az utolsó kilométeres több támadás is volt, a 22 éves magyar bringás azonban mindegyikre reagált. A befutónál egy kisebb emelkedő volt, az ilyen hajrák jól szoktak menni Blankának, aki ezúttal jól hajrázott, és megszerezte pályafutása első Tour de France-szakaszgyőzelmét, ami egyúttal Magyarország első szakaszgyőzelme is a Touron. Az eddigi legjobb magyar eredmény a francia körversenyen Bodrogi László harmadik helye a 2002-es verseny 19. szakaszán, ami egy 50 kilométeres egyéni időfutam volt.

Vas Blanka ezzel a sikerrel tovább gyarapította eddig sem rövid eredménylistáját. Tavaly a Giro d'Italia női versenyén, a Giro Donne versenyen nyert szakaszt, és Glasgowban pedig U23-as világbajnoki címet szerzett az országúti mezőnyversenyben.

Alig hiszem el. Nem erre készültünk a szakasz előtt. Nem is éreztem jól magam ma. Nem működött a rádióm, így nem tudtam, hogy pontosan mi történt hátul. Demi esett és elvesztette a sárgát, emiatt vegyes érzéseim vannak. A hajrában úgy voltam vele, hogy Faulknert biztosan nem engedhetem el. Nagyon szenvedtem a végén, de tudtam, hogy ha túlélem az emelkedőt, akkor nyerhetek. Az olimpia nagy önbizalmat adott nekem, mert tudtam, hogy képes vagyok ott lenni az elejében – nyilatkozta a versenyt követően az Eurosportnak a friss szakaszgyőztes.

A bukás miatt Vas csapattársa, Vollering elvesztette a sárga trikót, hátránya csaknem 1,5 perc lett, összetettben a szakaszon Blanka mögött másodikként végző lengyel Katarzyna Niewiadoma vezet.

A már meglévő drosztok harmadát még idén felújítaná a Budapesti Közlekedési Központ. A taxiügyintézéssel kapcsolatos feladatok 2024 elején kerültek a BKK-hoz.

A csütörtöki nagy esés magával rántotta a Budapesti Értéktőzsde vezető indexének heti teljesítményét. A vezető részvények a hasító Telekom kivételével gyengültek.