Vas Kata Blanka negyedik lett az országúti mezőnyversenyben

Vas Kata Blanka negyedik lett az országúti mezőnyversenyben

Újabb remek magyar eredmény született a párizsi olimpia kerékpárversenyében. Valter Attila után egy nappal Vas Kata Blanka is negyedikként haladt át a célvonalon az országúti mezőnyversenyben

A párizsi olimpia a magyar kerékpársport eddigi legsikeresebb olimpiája. Egy nappal azt követően, hogy Valter Attila negyedik helyen ért célba a férfiak országúti mezőnyversenyében, a nők futamában Vas Kata Blankának szurkolhattunk.

Magyar szempontból sokáig jól alakult a verseny, Vas Blanka végig az élbolyban tekert, és amikor szakadás volt a mezőnyben, a magyar bringás akkor is az első csoportban tudott maradni. Kicsivel több mint 20 kilométerrel a vége előtt egy támadás után Vas Blanka a holland Marianne Vossal az élre került, de az üldözők a nyomukban voltak. Az utolsó kilométereken ketten utolérték őket, így egy négyfős csoport haladt a cél felé. Az amerikai Kristen Faulkner egy jó ütemben elkapott megindulással leszakította a másik három versenyzőt, és végül közel egyperces előnnyel nyerte meg az olimpiát. A másik két dobogós hely sorsáról háromfős sprint döntött, végül Marianne Vos lett a második, a regnáló világbajnok belga Lotte Kopecky pedig a harmadik. Vas Blanka végül célfotó után a negyedik helyen végzett.

A 22 éves magyar bringás ezzel másodszor végzett negyedik helyen egy olimpián, 2021-ben Tokióban hegyikerékpárban ért célba ebben a pozícióban.

Előre nem volt kitalálva semmi a versenyre, csak volt pár ember a fejemben, akik jók lehetnek és ez be is bizonyosodott menet közben, hogy jól gondoltam. Próbáltam Vos és Kopecky kerekét követni és a verseny jól is alakult, de aztán volt egy kis hezitálás a részemről, amikor Kristen Faulkner támadott. Azt hiszem, az volt egy nagy hiba, hogy ott feladtam és úgy gondoltam, hogy nem lehet meg. Igazából még vissza kell néznem, mi is történt ott, most még kicsit butának érzem magam. Nem tudom, hogy mit lehetett volna sokkal jobban csinálni. Annak azért örülök, hogy itt tudtam lenni a végén. Most sírni tudnék. Nem tudom, hányadik negyedik helyem ez. Sajnálom – nyilatkozta kicsit csalódottan Vas Blanka.


Eredmények, kerékpár, női országúti mezőnyverseny (157,6 kilométer):

  1. Kristen Faulkner (Egyesült Államok) 3:59:23 óra
  2. Marianne Vos (Hollandia) 58 másodperc hátrány
  3. Lotte Kopecky (Belgium) 58 másodperc hátrány
  4. Vas Kata Blanka (Magyarország) 58 másodperc hátrány
  5. Preiffer Georgi (Egyesült Királyság) 1:21 perc hátrány
  6. Margarita Victoria Garcia 1:23 perc hátrány
  7. Noemi Ruegg (Svájc) 2:04 perc hátrány
  8. Katarzyna Niewiadoma (Lengyelország) 2:44 perc hátrány
  9. Elisa Longo Borghini (Olaszország) 3:05 perc hátrány
  10. Marta Lach (Lengyelország) 3:37 perc hátrány

Ötből négy napot erősödéssel fejezett be a Budapesti Értéktőzsde részvényindexe. A BUX a héten csúcsot is döntött, végül pénteken visszafelé korrigálással zárt. A vezető részvények a Telekom kivételével erősödtek.