Országúton szeretne maradandót alkotni az új cyclocross-bajnok Farkas Janka

Országúton szeretne maradandót alkotni az új cyclocross-bajnok Farkas Janka

A cyclocross országos bajnokság megnyerésével hívta fel magára a figyelmet Farkas Janka, aki leginkább kedvenc szakágában, országúton tűzött ki maga elé ambiciózus célokat. A fiatal kerékpárversenyző a kezdetekről, a jelenről, és jövőbeli terveiről is beszélt a GazMag-nak adott interjúban.

Gratulálok a cyclocrossban megszerzett bajnoki címedhez! Milyen volt belülről a verseny? Hogy érezted magad?

Jól éreztem magam, a végére elfáradtam. A pálya technikás is volt és az erő is dominált. Szerintem fejben erősebb voltam, mint az ellenfeleim, és ez volt az, ami egy nagyon jó versenyeredményt hozott.

Azt már az ob előtt tudni lehetett, hogy nem lesz címvédés, mivel a szakág legerősebb versenyzője, Vas Kata Blanka kihagyja a versenyt. Helyeztél esetleg plusz nyomást magadra emiatt, hogy most ez jó lehetőség a bajnoki címért küzdeni, vagy ugyanúgy álltál oda, mint máskor?

Igazából nem gondoltam volna, hogy bajnok leszek itt, mert ez csak az ötödik cyclocross versenyem volt, így nem volt rajtam semmilyen teher. Igazából én csak élvezni akartam ezt a versenyt. Nyilván a dobogós helyezés cél volt, de extra nyomás nem volt rajtam.

Az egyértelmű volt, hogy a felnőtteknél indulsz?

Igen. Ugye én már korosztályt váltottam, szóval most már csak az elit hölgyeknél, vagy az U23-ban indulhatok.

A kiskunfélegyházi Parkerdő Crosson már fel is avattad a bajnoki trikót. Milyen érzés volt ebben tekerni?

Azt mondhatom, hogy ez egy más érzés. Ez egyfajta megkülönböztetés, hogy igen, én ezt az eredményt elértem. De ez felelősséggel is jár azért.

Még fiatal versenyző vagy. Országúton van már korosztályos bajnoki címed, és a cyclocross Magyar Kupában is jól szerepeltél, de a nagyobb közönség a mostani bajnoki cím kapcsán találkozott először a neveddel. Mikor és hogyan kezdődött a kerékpáros pályafutásod?

2021 nyarán kezdtem el a sportágat. Előtte úsztam, de azt már teljesen elengedtem, és egyértelműen a kerékpársportban képzelem el a jövőmet.

Országúton és cyclocrossban is versenyezel. Melyiket szereted jobban? Gondolkodsz esetleg más szakágban is?

Az országútit jobban szeretem. A cyclocrosst főleg azért választottam, hogy fejlődjek, és bővítsem a technikai tudásomat is. Mást még nem próbáltam, és szerintem ennél a kettőnél meg is állok. Többre nem is lenne időm, mivel most az érettségire készülök, utána pedig egyetemre.

Farkas Janka cyclocross terepkerékpár interjú
Forrás: Farkas Janka

Milyen irányban szeretnél tovább tanulni?

Szerintem Budapestre fogok menni. Mivel közel szeretnék maradni a sporthoz, így a gyógytornász képzést céloztam meg, mert azt a tudást később a sportban is kamatoztathatom.

Mennyire nehéz összeegyeztetned a tanulást a sporttal?

Egyelőre még könnyű. Szerintem márciustól, és majd a vizsgaidőszakban egy kicsit nehezebb lesz, de eddig még megy a kettő egymás mellett.

Hagyományos iskolarendszerben, vagy magántanulóként tanulsz?

Hagyományos iskolarendszerben. Gondolkoztunk azon is, hogy magántanuló legyek, viszont a gimnáziumban, ahova járok, az elején megengedték az egyéni tanrendet, utána viszont már nem is volt szükség rá, mert anélkül is meg tudtam oldani a kettőt egyszerre.

Az már egyértelmű számodra, hogy élsportolóként képzeled el a jövődet?

Igen.

Az utánpótláskorú sportolóknál gyakran kihívást jelent a finanszírozás. Jelenleg vidéki klubban, a kecskeméti Hírös ESC-ben bringázol. Mennyire tudja csapatod biztosítani a stabil a hátteret a fejlődésedhez?

Vannak kisebb-nagyobb hullámvölgyek, de igazából tudnak támogatni. Eddig mindig meg lett oldva, hogy hogy eljussak, kijussak a versenyeimre. Szerelő is van a csapatban, akihez bármikor vihetjük a kerékpárokat. És az edzőm is nagyban segíti a munkámat, és az egyik fő támogatóm aki hisz a sikereimben. Összességében azt mondhatom, hogy mindenben támogatni tudnak.

És ha a tanulmányaid miatt felköltözöl majd Budapestre, akkor is tudsz a mostani csapatodban maradni, vagy gondolkozol esetleg váltáson?

Gondolkozok váltáson, de külföldi csapathoz szeretnék menni. Leginkább Ausztria felé kacsingatok, mert ott jó csapatok vannak, megfelelő szakmai és technikai háttérrel. Később pedig nyilván szeretnék egy nagyobb női csapathoz is eljutni, néhány éven belül.

Mindent egybe véve milyennek értékeled a 2023-as évedet? Sikerült elérni a céljaidat?

Igen, sőt, túlszárnyaltam azt, amit vártunk. Nagyon jó eredményeket értem el. Megnyertem az utánpótlás korúak között az országúti OB-t, és a többi bajnokságon is dobogós helyezéseket értem el. El tudtam kezdeni a cyclocrossozást, és itt is sikerült egy bajnokságot nyernem.

És mik a terveid 2024-re? Nyilván az érettségin kívül.

Hát igen, egy sikeres érettségi az biztosan. Szeretnék UCI versenyeken indulni. Az idei évben mindenféleképpen a fejlődésen lesz a hangsúly, és szeretnék egy magyar bajnoki címet szerezni országúton az U23-as korcsoportban. Ráadásul országúton van még a kritérium és a hegyi bajnokság is, 2024-ben azokon is szeretnék elindulni. A cyclocrosst majd ősszel folytatom, ott szeretnék újra dobogóra állni az ob-n.

És hát vannak hosszú távú célok is. Szeretnék arra a szintre eljutni, hogy Európa-bajnokságon vagy világbajnokságon induljak, még ha távolinak is tűnik most még. De sokat fogunk dolgozni ezekért. És nagyon extra lenne, ha egy olimpián is részt tudnék venni. Idén ez még nem reális, de a későbbiekben szeretnék majd kijutni.

Az idei világbajnokságot cyclocrossban korainak tartom, mivel ez volt az első teljes szezonom, és még sokat kell fejlődnöm. Az országúti vb-n viszont gondolkozok, és az egyik nagy álmom válna valóra, ha 18 évesen sikerülne kijutnom. De természetesen ehhez jó eredmények is kellenek.

Ötből négy napot erősödéssel fejezett be a Budapesti Értéktőzsde részvényindexe. A BUX a héten csúcsot is döntött, végül pénteken visszafelé korrigálással zárt. A vezető részvények a Telekom kivételével erősödtek.