Vas Kata Blanka negyedik lett a gaverei világkupaversenyen

Az idei hatodik világkupa-futamon is a legjobbak között végzett zárt SD Worx-Protime magyar bringása. A holland Fem Van Emple győzelmévál zárult futamos Vas Kata Blanka a 4. helyen ért célba.

Karácsony másnapján a belgiumi Gavere városában folytatódott a cyclocross világkupa. A terepkerékpárosok körében a december 26-án kezdődő, és újév elejéig tartó versenydömping, az úgynevezett Kerstperiode első napján a világkupa hatodik fordulójára került sor, a mezőnyben több magyar bringással.

A nők elit versenyében kisebb sérülése után újra rajthoz állt a világbajnok holland Fem Van Empel, aki a rajt után egyből az élre is állt. A futam elején úgy tűnt, hogy nagy párharcot vívhat honfitársával, Puck Pietersével, miközben a harmadik helyért Vas Blanka a holland Lucinda Branddal, és a brit Zoe Backstedttel meccselt. A második körben aztán Pieterse leszakadt Van Empeltől, és az üldözőboly is felbomlott: Brand közelített az élen állókhoz, Blanka pedig egyedül tekert a negyedik helyen. A verseny végén a rutinosabb Brand végül megelőzte honfitársát, és Van Empel mögött 37 másodperc hátránnyal másodikként ért célba. Vas Kata Blanka maradt a negyedik helyen, a győztestől 1 perc 36 másodperces hátránnyal.

Az SD Worx-Protime 23 éves magyar kerékpárosa korábban Antwerpenben hatodik, Dublinban ötödik, Namurban negyedik, Hulstban kilencedik, Zonhovenben pedig a hatodik helyen végzett, így hat verseny alatt 122 pontot gyűjtve az összetett világkupa ötödik helyén áll. A sorozatot Lucinda Brand vezeti 185 ponttal.

A futam másik magyar indulója, a 18 éves Bruchner Regina a 43. helyen végzett a 70 fős mezőnyben. A GreenZone-ZKSE zalaegerszegi versenyzője korábban 100 százalékos teljesítménnyel nyerte meg a Cyclocross Magyar Kupát.

A férfiak elit futamában papírforma-eredmény született, a világbajnok holland Mathieu Van Der Poel a verseny elejétől az élbolyban tekert, majd a hét körös futam harmadik körében leszakította riválisait, és végül magabiztos fölénnyel nyerte meg a verseny. A dobogóra két belga bringás, az összetett világkupát vezető Michael Vanthourenhout és az Európa-bajnok Thibau Nys állhatott fel. Vas Barnabás a győztestől körhátrányt kapva végül az 53. helyen ért célba.

Results powered by FirstCycling.com

Rendkívül szoros verseny hozott az idén száz éves magyar kerékpáros körverseny. Az XDS Astana Team ecuadori versenyzője, Harold Martin Lopez szerezte meg az összetett győztesnek járó sárga trikót. A legjobb magyar az összetett hetedik helyén záró Feldhoffer Bálint lett.