Ötödik hellyel folytatta szereplését a cyclocross világkupában Vas Kata Blanka

Lucinda Brand révén holland győzelem született a terepkerékpár világkupa dublini versenyén. Vas Kata Blanka az ötödik helyen ért célba.

Tovább folytatta remek szereplését a cyclocross világkupában Vas Kata Blanka. Az első fordulóban Antwerpenben elért hatodik helye után a magyar bringás Dublinban is rajthoz állt, és az ötödik helyen végzett.

Az SD Worx-Protime 23 éves versenyzője nem a legjobban kapta el a rajtot, így a top 10 végéről kellett felzárkóznia. A brit Zoe Backstedt azonban szokásához híven erősen kezdett, hamar az élre állt, és sokáig tartotta is a kedvező pozíciót. A két legnagyobb esélyes, az egy héttel ezelőtti verseny megnyerő holland Fem van Empel, és honfitársa, Lucinda Brand is hamar felzárkózott. A rutinos Brand végül a második kör végén átvette a vezetést, és innentől már nem is engedte ki a kezéből a győzelmet.

A világbajnok van Empel ezúttal nem tudta megismételni antwerpeni szereplését, és 24 másodperces hátránnyal a második helyen ért célba. A dobogó harmadik fokára Backstedt állhatott fel. Vas Blanka az első fordulós hatodik helyéhez képest egy helyet javítani tudott, 1 perc 17 másodperc hátránnyal végül ötödikként haladt át a célvonalon.

A világkupa egy hét múlva Olaszországban, a Szardínia szigetén fekvő Cabras városában folytatódik. Mivel az SD Worx-Protime akkor tartja szokásos csapatösszetartó edzőtáborát, így azon a versenyt Vas Blanka nem indul majd, ahogy csapattársa, a luxemburgi Marie Schreiber sem.

A férfiak elit futamában a belga Michael Vanthourenhout győzött honfitársa, Toon Aerts és a spanyol Felipe Orts Lloret előtt.

Results powered by FirstCycling.com

Egy friss kutatás a digitalizáció szerepét vizsgálták a fenntarthatósági célok elérésében. E szerint a cégek többsége adathiánnyal szembesül, és ha rendelkezésre is áll az adat, nem tudnak mit kezdeni vele. A mesterséges intelligencia használatától ezen a téren is sokat várnak.

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe történelmi csúcsot ért el, majd zuhanórepülésbe kezdett. A BUX eséséhez a vezető részvények is hozzájárultak, egyedül a Mol zárta pluszban a hetet.