A mozgalmas héten erősen teljesített a BUX

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe ismét felülteljesítő volt a héten. A BUX csütörtöki a történelmi csúcsát is megdöntötte. A vezető részvények felemás eredményeket értek el.

Növekvő forgalom mellett emelkedett a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe a héten, pénteken a BUX 77 771,12 ponton zárt, 1520,61 ponttal, 1,99 százalékkal magasabban, mint egy héttel korábban. A részvénypiac forgalma a héten 88,09 milliárd forint volt az előző héten elért 80,4 milliárd forint után, a vezető részvények a Richter kivételével erősödtek.

Az Equilor Befektetési Zrt. szokásos heti összefoglalójában megjegyezte, hogy a héten közzétette a harmadik negyedéves eredményét a Richter. Ebben a periódusban az árbevétel 216,7 milliárd forint, a tisztított EBIT 73,2 milliárd forint volt, ami hozzávetőleg a konszenzusos becslés szerint alakult. Az árbevételt az árfolyamhatások közel 8 milliárd forinttal segítették. Gyorsjelentésben a Richter nem változtatott a 2024-es évre vonatkozó gyorsjelentésén, továbbra is 2,15-2,25 milliárd eurós állandó árfolyamon számított árbevételt és 725-750 millió eurós állandó árfolyamon számított tisztított EBIT-et vár a magyar gyógyszergyártó.

Szintén fontos fejlemény volt a héten, hogy benyújtották a jövő évi költségvetést a parlamentnek. Varga Mihály pénzügyminiszter az új gazdaságpolitika és a béke költségvetésének nevezte a 2025-öst. 3,7 százalékos költségvetési hiánycéllal, 3,4 százalékos GDP-növekedéssel és 3,2 százalékos inflációval számolnak. A tárcavezető hozzátette, hogy a kormány célja, hogy visszaállítsák a magyar gazdaságot a magas ütemű növekedési pályára, ami a járvány kitörése előtt volt jellemző.

Erős negyedévet zárt ismételten a Magyar Telekom. A társaság minden soron meghaladta az elemzői várakozásokat, igaz az árbevétel és az EBITDA növekedése csak néhány százalékponttal múlta felül az előzetes becsléseket. A bevételek év/év alapon 13,8 százalékkal 246,1 milliárd forintra emelkedtek, amit az inflációt követő 15 százalékos díjkorrekció mellett az erős mobiladat- és vezetékes szélessávú szolgáltatások erős keresletnek köszönhető, ugyanakkor a rendszerintegrációs (RI/IT) bevételek és a mobilkészülék-értékesítési bevételek is hozzájárultak a növekedéshez.

A BÉT részvényindexe, a BUX 77 766,32 ponton, történelmi csúcson zárt csütörtökön, pénteken azonban ezt nem sikerült túlszárnyalni.

A vezető részvények közül:

  • A héten az OTP árfolyama emelkedett a legnagyobb mértékben, csütörtökön új történelmi csúcsot ért el az árfolyama 21 120 forinton. A hetet a bankpapír 5,26 százalékos emelkedéssel 21 000 forinton zárta pénteken, csaknem 65,6 milliárd forintos heti forgalom mellett.
  • A Mol részvényeinek értéke 0,15 százalékot emelkedett, pénteken 2642 forinton zárt a papír, heti forgalma több mint 6,2 milliárd forintot ért el.
  • A Richter papírjai 1,56 százalékot estek, 10 700 forinton fejezték be a kereskedést pénteken, a részvény heti forgalma meghaladta a 8,6 milliárd forintot.
  • A Magyar Telekom 1,02 százalékkal erősödött a héten, a részvény 1188,0 forinton fejezte be a kereskedést pénteken, heti forgalma meghaladta a 4,9 milliárd forintot.

A kis- és közepes részvények indexe, a BUMIX pénteken 6867,56 ponton zárt, ami 73,92 ponttal, 1,09 százalékkal magasabb az előző hetinél.

Ötből négy napot erősödéssel fejezett be a Budapesti Értéktőzsde részvényindexe. A BUX a héten csúcsot is döntött, végül pénteken visszafelé korrigálással zárt. A vezető részvények a Telekom kivételével erősödtek.