Minimális veszteséggel zárta a hetet a BUX

A csütörtöki nagy esés magával rántotta a Budapesti Értéktőzsde vezető indexének heti teljesítményét. A vezető részvények a hasító Telekom kivételével gyengültek.

Növekvő forgalomban esett a héten a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX 74 228,20 ponton zárt pénteken, 36,48 ponttal, 0,05 százalékkal alacsonyabban, mint egy héttel korábban. A részvénypiac forgalma a héten 53,80 milliárd forint volt az előző héten elért 29,69 milliárd forint után, a vezető részvények a Magyar Telekom kivételével gyengültek.

A BUX a hét elején folyamatosan emelkedni tudott, csütörtökön azonban 1,39 százalékos bezuhanás következett, amit a pénteken a kedvező nemzetközi hangulat hatására elért 0,14 százalékos emelkedés sem tudott teljesen kompenzálni.

Hétfőn a Magyar Telekom és a Richter emelkedése húzta fel a BUX-ot, amely így 163,42 pontos, 0,22 százalékos emelkedéssel, 74 428,10 ponton zárt. A hétfői kereskedésben az energia- és a pénzügyi cégek gyengébben teljesítettek, így a magyar piacon a Mol és az OTP is, az utóbbi azonban végül enyhe pluszban tudott zárni.

Kedden a BÉT egyedi módon lett felülteljesítő, mert a főbb európai indexek csökkentek. A vezető részvények emelkedtek, az OTP forgalma kiemelkedő volt, a teljes (9,4 milliárd forintos) forgalom kétharmada lett.

Szerdán az OTP és a Magyar Telekom húzta a BUX-ot, amely ezáltal 433,84 pontos, 0,58 százalékos emelkedéssel, 75 170,39 ponton zárt. Az európai tőzsdéken vegyes, inkább negatív volt a hangulat, az Amerikai Egyesült Államokban pedig iránykeresés volt látható, ezért fordulhatott a befektetők figyelme a jobb hozamokat ígérő piacok felé.

Csütörtökön annak ellenére, hogy a nemzetközi piacokon jó hangulat uralkodott, a BUX 1042,56 pontos, 1,39 százalékos csökkenéssel zárt. Ez részben annak tudható be, hogy a harmadik negyedévi GDP-növekedés Magyarországon alacsonyabb lehet a piaci várakozásoknál.

Pénteken átlag feletti, 11,6 milliárdos forgalom mellett, a kedvező nemzetközi befektetői hangulat hatására a BUX 100,37 pontos, 0,14 százalékos emelkedéssel, 74 228,20 ponton zárt.

Az Equilor Befektetési Zrt. heti összefoglalójában kiemelte, hogy az OTP folytatta a sajátrészvény-vásárlásokat, a hétfői kereskedésben 19 ezer, kedden 27 116, szerdán 49 585, csütörtökön 43 900 darab részvényt vásárolt. Arra is kitértek, hogy rendkívüli közgyűlést fog tartani november 7-én a Rába. A főbb előterjesztések között szerepel a Rábaegyes győri városréti ingatlanjainak értékesítése, ez semmilyen módon nem befolyásolja a vállalatcsoport operatív működését. A meghirdetett aukción az ingatlanok összértéke 3,5 milliárd forint, ami további eredmény és készpénz többletet biztosít a vállalat számára a Rába Modernizációs Program célkitűzéseit elősegítő beruházásokhoz.

Hozzátették, hogy sajátrészvény-visszavásárlási programot fog indítani a 4iG. A program értelmében összesen legfeljebb 1 milliárd forint értékben, legfeljebb 1 millió darab törzsrészvényt vásárol a BÉT-en, azzal a feltétellel, hogy az össznévérték nem haladhatja meg a 4iG mindenkori alaptőkéjének 5 százalékát.

A vezető részvények közül a héten:

  • A Mol részvények értéke 0,23 százalékot csökkent, a papír pénteken 2644 forinton fejezte be a kereskedést, heti forgalma 4,90 milliárd forint volt.
  • Az OTP árfolyama 0,03 százalékkal gyengült. A részvény 18 930 forinton fejezte be a kereskedést pénteken, heti forgalma 36,59 milliárd forint volt.
  • A Richter papírjai 0,54 százalékot vesztettek értékükből, 10 960 forinton zártak pénteken, a részvény a héten 7,33 milliárd forintos forgalmat ért el.
  • A Magyar Telekom árfolyama emelkedni 2,09 százalékkal erősödött, a papír 1074 forinton zárt pénteken, 2,68 milliárd forintos heti forgalom mellett.

A kis- és közepes részvények indexe, a BUMIX 6764,16 ponton zárt pénteken, ami 59,13 ponttal, 0,88 százalékkal magasabb az előző hetinél.

Ötből négy napot erősödéssel fejezett be a Budapesti Értéktőzsde részvényindexe. A BUX a héten csúcsot is döntött, végül pénteken visszafelé korrigálással zárt. A vezető részvények a Telekom kivételével erősödtek.