Eséssel zárta október első hetét a BUX

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe 1,48 százalékkal gyengült a mögöttünk hagyott héten. A BUX gyengélkedése mellett a vezető részvények is jelentős mínuszokat könyvelhettek el.

Csökkenő forgalom mellett mérséklődött a héten a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX 73 411,75 ponton zárt pénteken, 1099,08 ponttal, 1,48 százalékkal alacsonyabban, mint egy héttel korábban. A részvénypiac forgalma 42,03 milliárd forint volt az előző héten elért 63,65 milliárd forint után, minden vezető részvény árfolyama csökkent a héten. A kereskedésre rányomta bélyegét a rossz nemzetközi befektetői hangulat a közel-keleti háborús hírek miatt, a hét utolsó napjára a befektetői félelmek némileg enyhültek

Az Equilor Befektetési Zrt. heti összefoglalójában kiemelte, hogy az Erste Group 1245 forintra emelte a Magyar Telekom célárfolyamát, a korábbi céláruk 910 forint volt. Az ajánlást vétel helyett felhalmozásra csökkentették. Az Erste a magasabb célárat a vártnál magasabb, 2024-es magyarországi tarifaindexálással és a vártnál jobb működési eredménnyel indokolta.

Folytatta saját részvényeinek vásárlását az OTP. A hétfői kereskedésben 16 900 darab, kedden 19 400 darab, szerdán 16 960 darab, míg csütörtökön 20 ezer darab részvényt vett a társaság.

Az Equilor heti összefoglalójában kitért arra is, hogy a Magyar Nemzeti Bank megemelte aranytartalékát. A jegybank 94,5 tonnáról 110 tonnára emelte az aranytartalék szintjét, ezzel a kelet-közép-európai régióban Magyarország rendelkezik a legmagasabb egy főre jutó aranytartalékkal, 0,37 unciával.

A vezető részvények közül:

  • A Mol részvényeinek értéke 1,42 százalékkal esett, a papír pénteken 2644 forinton fejezte be a kereskedést, heti forgalma mintegy 6,18 milliárd forint volt.
  • Az OTP árfolyama 2,37 százalékot zuhant, pénteken 18 550 forinton zárt, heti összforgalma 23,5 milliárd forintot ért el.
  • A Richter papírjai 0,55 százalékot vesztettek értékükből, a részvény 10 910 forinton állt meg a pénteki záráskor, csaknem 7,5 milliárd forintos heti forgalom mellett.
  • A Magyar Telekom árfolyama 0,19 százalékot gyengülve 1046 forinton fejezte be a hetet, 1,77 milliárd forintos forgalmat ért el.

A kis- és közepes részvények indexe, a BUMIX 6662,25 ponton zárt pénteken, ami 75,29 ponttal, 1,12 százalékkal alacsonyabb az előző hetinél.

Ötből négy napot erősödéssel fejezett be a Budapesti Értéktőzsde részvényindexe. A BUX a héten csúcsot is döntött, végül pénteken visszafelé korrigálással zárt. A vezető részvények a Telekom kivételével erősödtek.