Kétmillió forintnál is többet fizetett a BKK-nak a tavalyi rekordbliccelő

Kétmillió forintnál is többet fizetett a BKK-nak a tavalyi rekordbliccelő

A Budapesti Közlekedési Központ minden évben felhívja a figyelmet, hogy a bliccelőkre kiszabott és ki nem fizetett pótdíj nem évül el, sőt, az összeg az idő előrehaladtával tovább nőhet. Milliós pótdíjakból 2023-ban sem volt hiány, a BKK összegyűjtötte 2023 negatív rekordereit.

A Budapesti Közlekedési Központ 2021 óta a korábbiakhoz képest is jóval szigorúbban lép fel a jegy és bérlet nélkül utazókkal szemben, emiatt a pótdíjkezelési eljárások is hatékonyabbá váltak. A szigorúbb követeléskezelésnek betudhatóan évente több ezer fizetési meghagyást és végrehajtási eljárást indít a közlekedési vállalat, és ez nem volt másképp 2023-ban sem – derült ki a BKK közleményéből.

A cég felhívta a figyelmet, hogy a BudapestGO alkalmazás bevezetésének köszönhetően bármikor bárhonnan megvásárolható számos jegy- és bérletfajta. Habár információik szerint az utasok döntő többsége becsületesen, a szabályoknak megfelelően veszi igénybe a közösségi közlekedési szolgáltatásokat, azonban továbbra is akadnak szép számmal olyanok, akik bliccelnek, sőt a pótdíjat sem fizetik ki időben.

A BKK többször is hangsúlyozta, hogy a ki nem fizetett pótdíj nem évül el, a pótdíjtartozás akár milliókra is rúghat néhány év alatt.

A fővárosi közlekedésszervező társaság ezúttal is összeállította az elmúlt év pótdíjbefizetéseinek top 10-es listáját. A felsorolt összegeket már befizették, valamennyit végrehajtási eljárások alapján, 5-8 év elteltével teljesítették a pótdíjazott utasok.

Top 10 egyösszegű pótdíjbefizetés 2023-ban:

  1. 2 016 968 forint
  2. 1 669 823 forint
  3. 1 429 812 forint
  4. 1 303 539 forint
  5. 1 260 143 forint
  6. 1 238 814 forint
  7. 1 235 988 forint
  8. 1 072 748 forint
  9. 1 030 355 forint
  10. 1 011 810 forint

A legmagasabb összegű pótdíjbefizetés két végrehajtási eljárásból több tucat rendezetlen pótdíjazás alapján adódott össze. A ténylegesen befolyt pótdíjak tartalmazzák a pótdíjtartozást és járulékait, az évek alatt rárakódó kamatokat, valamint a végrehajtási eljárások költségeit is. A legmagasabb egyösszegű befizetés 2020-ban volt, az akkori 2 797 400 forintos összeget azóta sem sikerült felülmúlni. 

A BKK szándéka, hogy senkinek se legyenek kétségei afelől, hogy bliccelés helyett megéri inkább bérletet vagy jegyet vásárolni. A 30 napon túl befizetett pótdíjra 50 ezer forintot kell fizetni, azaz az ügyfél minél később egyenlíti ki a pótdíjat, annál magasabb összeget kell befizetnie. A közlekedésszervező 2022 szeptemberétől kedvezményrendszerrel buzdítja bérletvásárlásra a bliccelésen ért utast, és havonta átlagosan több mint ezren élnek azzal a lehetőséggel, hogy havi- vagy hosszabb érvényességű bérlet vásárlásával csökkentik a pótdíjtartozásukat.

A közlekedési vállalat adatai alapján a tavalyi évben 227 200 ellenőrzés zárult pótdíjazással, ami 5 százalékkal nagyobb szám, mint 2022-ben. Közülük 19 ezer pótdíjazott választotta a 2022 őszétől rendelkezésre álló kedvezményes rendezési lehetőséget, azaz bemutatta a pótdíjazást követően vásárolt bérletét.

Ötből négy napot erősödéssel fejezett be a Budapesti Értéktőzsde részvényindexe. A BUX a héten csúcsot is döntött, végül pénteken visszafelé korrigálással zárt. A vezető részvények a Telekom kivételével erősödtek.