Egyre többen gondolkodnak külföldi ingatlanvásárlásban

Egyre többen gondolkodnak külföldi ingatlanvásárlásban

Elkezdtek aktívan külföld felé kacsintgatni az ingatlanbefektetők, a jó földrajzi fekvésű országok körül Horvátország, Albánia, Ciprus és Spanyolország is népszerű a magyar vevők körében.

Miközben sokat azt próbálják kitalálni, hogy mikor és hol lenne leginkább érdemes ingatlanba fektetni jelenleg Magyarországon, szép számmal akadnak olyanok is, akik már inkább külföldben gondolkoznak és a határon túl vesznek lakásokat vagy nyaralókat.

Akik a közelmúltban szabadították fel a pénzüket, de nem akarják, hogy elértéktelenedjen az infláció miatt, külföldön kezdtek nézelődni. Nem egyedi esetekről van szó, egyre jellemzőbb, hogy akár a szomszédban, akár távolabbi országok felkapott régióiban vásárol valaki ingatlant. Így nagyobb biztonságban érzik a vagyonukat – ismertette Gadanecz Zoltán, a GDN Ingatlanhálózat alapító-tulajdonosa, aki kiemelte, hogy az infláció, a gazdasági nehézségek és az ukrajnai fegyveres konfliktus együttesen vezetett oda, hogy a befektetői kedv megcsappant hazánkban.

Úgy véli, hogy a háború földrajzi közelsége miatt többen elővigyázatosságból inkább elodázzák az emberek az ingatlanvásárlást.

A szakember szerint a szomszédos Horvátországban sokan keresik a jó ár-érték arányú ingatlanokat a felkapott üdülőövezetekben, amiket aztán kiadásra szánnak a nyári főszezonban. Ráadásul ezt a trendet felerősítheti, hogy 2023 január elsején déli szomszédunk belépett a schengeni övezetbe, így minden eddiginél könnyebben lesz elérhető az Adria.

Hasonló a helyzet Albániával is, ismerünk olyan ügyfelet, aki rögtön két apartmant is vett ott. Egyszerűen megéri, hiszen földrajzilag jó helyen van, ott a tengerpart, ami a turisták körében évről évre népszerűbb. Hiába Balkán, jó az éghajlata, van értelme építkezni, ráadásul ajándéknak számító 400-500 ezer forintos négyzetméteráron lehet most nyaralókhoz jutni – emelte ki a szakértő.

Egyre inkább előtérbe kerülnek a ciprusi ingatlanok is. A szigetországban virágzik a turizmus, ez a jelenség pedig felveri az ingatlanárakat. 5 év alatt egy 40 ezer eurós ingatlan ára megtriplázódott, ma akár 120 ezer euróért is el lehet adni, ami kiemelkedően jó befektetésnek számít.

Szintén kedveltté vált a magyarok körében Spanyolország is, ahol a tengerparttól kicsit távolabb eső, de még elérhető közelségben lévő ingatlanokat olcsóbban meg lehet vásárolni, ahogyan ez például a Balatonnál is megfigyelhető.

A spanyol piac mellett szól, hogy itt több a napsütéses napok száma, hosszabb ideig lehet kiadni a nyaralót egy naptári évben, tehát a haszon is magasabb lehet – zárta gondolatait Gadanecz Zoltán.

Szoboszlai Dominik és Nagy Zsolt is betalált a Puskás Arénában rendezett felkészülési mérkőzésen, így a magyar labdarúgó válogatott két győzelemmel nyitotta a 2024-es évet.

Csökkenő forgalom mellett pluszban fejezte be e hetet a Budapesti Értéktőzsde részvényindexe. A vezető részvények felemás eredménnyel zárták a kereskedést.