A Minnesota Lynx 23 éves magyar játékosa büszke arra, amit első szezonjában elért a világ legerősebb bajnokságában. Az európai klubszezonban az olasz Schio csapatát erősíti majd.
A szabadfogásúak 65 kilogrammos súlycsoportjában szereplő Muszukajev Iszmail az olimpiai kvóta után az aranyérmet is megszerezte. Az orosz származású birkózó Magyarország második szabadfogású világbajnoka.
Meglepetésgyőzelem született az idei spanyol körversenyen, a viadalt domináló Jumbo Visma harmadik számú embere szerezte meg az első helyet. Valter Attila győztes csapat tagja volt, és a 22. helyen zárt.
Szeptember 10-én immár 38. alkalommal került megrendezésre a Budapest Félmaraton. A klasszikus táv, a váltók, és a rövidebb távok több mint tízezer ember vonzottak a főváros utcáira a nyárias kora őszi vasárnapon.
A Marco Rossi által vezetett labdarúgó válogatott barátságos mérkőzésen fogadta Csehország legjobbjait, a budapesti mérkőzés vége igazságos pontosztozkodás lett.
A koronavírus-járvány hónapjai alatt nagy lendületet kapott az online sakkozás. A streamelés népszerűsége a pandémia után is töretlen maradt, ehhez a holland Anna-Maja Kazarian is nagyban hozzájárult.