Megjelent a kilencedik BÉT50 kiadvány

Megjelent a kilencedik BÉT50 kiadvány

A Budapesti Értéktőzsde idén is folytatta a hagyományt, és ismét összegyűjtött ötven magyar sikertörténetet. A sorozatban kilencedik kiadvánnyal immár 450 cégre nőtt a BÉT50-esek klubja.

Nagyszabású szakmai konferencián mutatták be a BÉT50 2024-es kiadványt, amely a hagyományokhoz híven ezúttal is ötven hazai vállalat sikertörténetét dolgozza fel. A Budapesti Értéktőzsde kilencedik alkalommal készítette el a kiadványt, ezzel immár 450 tagot számlál a BÉT50 közösség, amely Magyarország egyik legerősebb hazai tulajdonú középvállalati közössége. A konferencia rávilágít, hogy a versenyképességhez termelékenység növelő beruházásokra, valamint innovációra van szükség, melynek egyik alappilére a tőkepiaci finanszírozás. Az elmúlt évek munkájának eredményeként jelenleg is számos támogató szolgáltatás várja a tőzsdére lépést tervező vállalatokat, amelyek megkönnyítik a felkészülést és a sikeres tőzsdei megjelenést.

A BÉT50 kiadvány fő célkitűzése, hogy bemutassa azokat a magyar vállalatokat, amelyek nemcsak hazai, hanem nemzetközi szinten is sikereket értek el. A BÉT és szakmai partnere által összeállított kritériumrendszer alapján kerülhet be a közösségbe az az 50 cég, akiknek az eredményeit, piaci helyzetét és jövőképét helyezi górcső alá a kiadvány. Az idei kiválasztottak egytől-egyig a hazai gazdaság dinamikus, innovatív és rugalmas szereplői, amelyek sikeresen helytálltak a makrogazdasági kihívásokkal teli időszakban is.

A 2024-es BÉT50 mezőny jelentős része Pest megyében koncentrálódik, míg szektorálisan a feldolgozóipar, az információs technológia és a kereskedelem reprezentánsait gyűjti magába. A bemutatott cégek 60 százaléka sorolható az említett kategóriákba. Ezen túl a mezőgazdaságtól, az élelmiszeriparon át a logisztikáig számos iparág képviselteti magát a BÉT50-ben, jól mutatva a magyar gazdaság szerteágazó lehetőségeit. Az olyan újgenerációs, technológiai fókuszú ágazatok, mint az irányítástechnika és automatizáció szintén több társaságon keresztül jelenik meg a kiadványban.

A kiadvány bemutatásának apropóján rendezett BÉT50 konferencia keretében a magyar gazdaság kiemelt szereplői, többek között Virág Barnabás, az MNB alelnöke és a Budapesti Értéktőzsde elnöke, Fekete Péter, a 4iG vezérigazgatója, Veres Tibor, a Wallis Asset Management elnöke, Szabó Levente az MBH Bank vezérigazgató-helyettese, és Végh Richárd, a BÉT vezérigazgatója osztották meg gondolataikat a jövőbeli kilátásokról, az innovációs lehetőségekről és a fejlődési pályákról. A résztvevők szakmai előadások és panelbeszélgetések során ismerkedhettek meg a sikeres vállalkozások növekedési stratégiáival, emellett inspiráló történeteket is hallhattak olyan elismert magyar sportolóktól, mint Konkoly Zsófia háromszoros paralimpiai bajnok és Gulyás Michelle olimpiai bajnok.

A BÉT nemzetközi összevetésben továbbra is kiemelkedő teljesítményt nyújt. A megatrendek által okozott kihívások korábbi hüvelykujj szabályok mentén már nem kezelhetők, ebben a komplex közegben a magyar gazdaság erősségeire érdemes építeni. Ehhez rugalmasabb és sokoldalú finanszírozási modellre van szükség, ahol a hagyományos banki finanszírozási csatornák mellett a tőkeági finanszírozás fejlesztése szükséges. Hazánk számottevő pénzügyi forrásokkal rendelkezik, kulcs ezen megtakarítások becsatornázása a magyar tőkepiaci befektetések finanszírozásába – ismertette Virág Barnabás, a Magyar Nemzeti Bank alelnöke, a Budapesti Értéktőzsde elnöke.

Az idén bemutatott Draghi-jelentés is rávilágított, hogy Európa versenyképességéhez és az innovatív vállalatok finanszírozásához fejlett tőkepiacokra van szükség. Ezért különösen fontos a BÉT számára is a magyar középvállalatok ügye, hiszen az elmúlt 9 év során a BÉT50 kiadványban szereplő 450 cég jövőbeni sikere, növekedése meghatározó lesz a teljes magyar gazdaság versenyképessége szempontjából is. 2024-ben megújítottuk a középvállalati szolgáltatásaink középpontjában álló BÉT Mentor programot, kereskedelmi bankokkal írtunk alá együttműködési megállapodást, hogy közösen támogassuk a tőzsdei bevezetést tervező vállalatokat. Továbbá megújítottuk idén a nemzetközi vállalatfejlesztési együttműködésünket az ELITE-tel. Az idei BÉT50 kiadvány ismét rávilágít a hazai középvállalati szektorban rejlő növekedési potenciálra és innovációs erőforrásokra – fejtette ki Végh Richárd, a Budapesti Értéktőzsde vezérigazgatója.

A BÉT50 közösség a kilencedik kötettel immár 450 tagot számlál – a kiadvány online is megtekinthető teljes egészében a bet50.hu weboldalon.

A kiadvány háttérmunkálatai során ezúttal is sz EY nyújtott szakmai támogatást a Budapesti Értéktőzsde számára. Főtámogatóként az MBH Bank és a Széchenyi Alapok járult hozzá a kiadvány létrejöttéhez és a konferencia megrendezéséhez. Az idei BÉT50 további támogatói a Richter Gedeon, a Stradamus, az UniCredit Bank és a Wallis Asset Management.

Ötből négy napot erősödéssel fejezett be a Budapesti Értéktőzsde részvényindexe. A BUX a héten csúcsot is döntött, végül pénteken visszafelé korrigálással zárt. A vezető részvények a Telekom kivételével erősödtek.