A megnyitóünnepséggel kezdetét vette a budapesti sakkolimpia

A megnyitóünnepséggel kezdetét vette a budapesti sakkolimpia

Szeptember 11-én szerdán kezdődnek, és 23-án vasárnap zárulnak a 45. Sakkolimpia küzdelmei. A keddi megnyitóval hivatalosan is elkezdődött a világ egyik legnagyobb sporteseménye.

Kedden este hivatalosan is kezdetét vette a budapesti sakkolimpia. A Koltai Jenő Sportközpontban megrendezett látványos ünnepség keretében Arkagyij Dvorkovics, a Nemzetközi Sakk Szövetség (FIDE) elnöke megnyitotta a 45. Sakkolimpiát. Az orosz sportvezető emlékeztetett rá, hogy a szervezet idén ünnepli alapításának 100. évfordulóját, majd hozzátette: Budapesten közel 200 ország képviselteti magát, ami rekord a sakkolimpiák történetében. Egyúttal köszönetet mondott a rendezést vállaló Magyar Sakk Szövetségnek és az esemény lebonyolítását támogató magyar kormánynak.

Hazánkban a versenyszerű sakk hosszú múltra tekint vissza, hiszen már 1926-ban otthont adott a nemhivatalos sakkolimpiának. Azóta a magyarok nemcsak kiemelkedő versenyzőkkel, hanem olyan különleges, korukat megelőző technikákkal is hozzájárultak a sportág fejlesztéséhez, mint például a világhírű Polgár-módszer. A magyar sakk hagyományai érdemessé tettek bennünket, hogy immár hivatalos formájában is megrendezhessük a sportág legfontosabb versenyét – emelte ki nyitóbeszédében Schmidt Gábor sportigazgatásért és fejlesztési ügyekért felelős helyettes államtitkár.

Hozzátette, hogy a sakkolimpia megrendezésének támogatásával a sportirányításnak az a célja, hogy minél több fiatal ismerje meg a sportágat, és kapjon kedvet ahhoz, hogy maga is kipróbálja. A sakk pedig különleges, hiszen általa olyan stratégiai gondolkodást lehet elsajátítani, amely nemcsak a versenyeken, hanem a mindennapi élet kihívásaiban is a segítségünkre lehet. Szerinte ez a sportág képes arra, amire manapság kevés dolog, összehozza a korosztályokat.

Polyánszky Zoltán, a Magyar Sakk Szövetség első embere hangsúlyozta, egy álom vált valóra azzal, hogy Magyarország rendezheti az eseményt, ráadásul emlékezetes és soha vissza nem térő időpontban, amikor 100 éves a FIDE. Felhívta a figyelmet a sakk sokszínűségére, hiszen nemcsak sport, hanem játék, tudomány és vallás is, amely összehozza a nemzeteket. Végül a játékosoknak sportszerű versenyzést és kellemes itt tartózkodást kívánt.

A sakkolimpia fáklyáját a kétszeres olimpiai bajnok, a sportági Hírességek Csarnokába beválasztott Polgár Judit fel a színpadra, majd Arkagyij Dvorkovics és Schmidt Gábor társaságában gyújtotta meg a lángot.

A rendezvényen szerepet kapott a másik két Polgár nővér, Zsuzsa és Zsófia is: ők abban a sorsolásban segédkeztek, amelyben eldőlt, hogy a nyílt kategóriában és a nők versenyében a párosítások első csapata az első és a harmadik táblán sötéttel fog játszani.

A svájci rendszerű, 11 fordulós viadal jövő vasárnapig tart, 17-én kedden pihenőnap lesz, akkor kerül sor az idei Világsakkfesztiválra. A nyílt szekcióban 196 csapat, a nőknél pedig 184 csapat versenyez egymással. Magyarországot három-három férfi és női csapat képviseli a hazai rendezésű viadalon.

Ötből négy napot erősödéssel fejezett be a Budapesti Értéktőzsde részvényindexe. A BUX a héten csúcsot is döntött, végül pénteken visszafelé korrigálással zárt. A vezető részvények a Telekom kivételével erősödtek.