Amikor egy amatőr futó teljesíti a félmaratoni távot, akkor gyakran új kihívás után néz. Vagy úgy, hogy növeli a távot, vagy úgy, hogy javítja az idejét, vagy úgy, hogy új helyszíneken és új országokban is lefutja a 21 kilométert. De természetesen a fentiek tetszőleges kombinációja is motiváló lehet.
Én a magyarországi és szlovákiai félmaratonok után tettem próbára magamat Csehországban. (Bár a brnói versenyre már novemberben beneveztem, jóval hamarabb, mint ahogy eldöntöttem, hogy a januári gútai Vízkereszt Félmaraton elindulok.) A Púlmaraton Brno, vagy magyar nevén Brno Félmaraton a magyar közönség számára nem annyira ismert, pedig már tizenegyedik alkalommal rendezték meg a versenyt. A résztvevők többsége Csehországból érkezett, de szlovák, német és osztrák futók is szép számmal megfordultak.
A versenyen 5 kilométeren, 10 kilométeren, és 21 kilométeren lehetett indulni, a félmaratoni távot két, három vagy négy fős váltóban is teljesíteni lehetett. A legnépszerűbb nem meglepő módon a leghosszabb szám volt.
Brno városát egy korábbi kirándulásból már ismertem, így a szombati utazás és megérkezés ellenére sem álltam neki nagy városnézésnek, a rajtszámátvétellel és kis sétával hangolódtam a futamra. Vasárnap igazi nyári idő, a rajt pillanatában, délelőtt 11 órakor 26 fok várta a futókat. A szervezők ki is írták előző nap az online csatornákon, hogy senki ne akarjon hosszúujjú felsőben és/vagy nadrágban rajthoz állni. A versenyközpont a helyi velodrom volt, innen rajtoltak a futamok, és a cél is itt volt. A táv nagyrésze a pályakerékpáros aréna szomszédságában lévő Brnoi Nemzetközi Vásár területén zajlott (lényegében a csehek Hungexpoja).
Nem volt egy könnyű pálya, a vásár pavilonjai között, kanyarogtunk, még át is futottunk az egyik kiállítótermen és egy üvegfolyosón is. A nagy meleg mellett a sok kanyar, és a szintén nem kevés macskaköves, többször sínekkel keresztezett szakasz is megnehezítette a futók dolgát. Hivatalosan 5300 méteres körpálya volt, amit négyszer kellett megtenniük a résztvevőknek. Sajnos azonban a szervezőknek nem volt pontos a mérésük, a táv így nem érte el a 21,1 kilométert, nagyjából 500-600 méterrel rövidebb lehetett, így hivatalos félmaratoni egyéni rekordot nem lehetett futni rajta. Pedig meglett volna, a sok-sok évvel ezelőtti, 1:54:48-as időn belül sikerült volna a részidők alapján, a nagyjából 20,5 kilométeres célba érő időm 1:48:46 lett. Pedig a verseny elejét kicsit sikerült elfutnom, a részidőkből ez jól látszik, a második két kör lassabb lett az első kettőnél.
A pályamérésen kívül a szervezésre nem lehetett panasz, minden gördülékenyen ment. A mosdók és a ruhatár is rendben volt. A frissítés a szokásos volt: a víz, az izotóniás ital és a banán sem hiányzott az asztalról. Szőlőcukor helyett azonban mazsola volt, valamint sót is magához vehetett, aki akart. Hivatalosan körönként egyszer, a velodromban volt frissítés, de a nagy meleg miatt nagyjából a kör feléhez betettek még egy vízvételi pontot.
Összességében elértem a célomat, a tervezett időnél végül jobbat futva abszolváltam a versenyt, és Csehországot is kipipálhattam a félmaraton-térképemen, aminek jutalma a cseh trikolór színeiből álló szalagon lógó kerámia érem.
A verseny utáni este aztán a maradék energiámat felhasználva jöhetett egy kisebb városnézés, valamint a szénhidrátok pótlására is sok került egy cseh tradicionális étel, a svickova (vadas knédlivel), és néhány helyi sör elfogyasztásával.
