Az újévi fogadalmak között évről évre rengetegen fogalmazzák meg, hogy elkezdenek rendszeresen sportolni, vagy konkrétan akár futni. A szlovákiai Gútán (Kolárovo) megrendezett Gútai Vízkereszt Maraton és Félmaraton nem őket szólította meg, a január közepén, hideg, téli időben tartott hosszú futás egyértelműen komolyabb felkészülést igényel.
A korábbi években már többször és több forrásból is jókat hallottam a rendezvényről, és egy ideje szemeztem is a félmaratoni távjával, de végül csak egy héttel a verseny előtt neveztem be rá. Télen még sosem futottam félmaratont, és még Magyarország határain túl sem, így több szempontból is a vízkereszti futás jelentette a tűzkeresztséget.
Gúta egy kicsivel több mint tízezer lakosú, többségében magyarlakta kisváros, a határtól körül-belül 25 kilométerre. A versenyközpont a főtér melletti iskolában volt, előnevezettként gördülékenyen ment minden, alig egy perc alatt letudtam a kötelező köröket.
A futás a főtéren kezdődött, és ott is ért véget. A verseny 10 órakor indult, a rajtot ágyúlövés jelezte a több mint 200 futónak. Az első 5 kilométer során egy kis kört tett meg a mezőny Gútán, érintve többek között a Duna egy mellékágát is. Rendezett város, és szép téli táj fogadta a mezőnyt, a befagyott folyó partján az egyik ház előtt még egy pálmafa is állt, kicsit szokatlan kompozíciót alkotva. A kör a versenyközpontnál zárult, innen jött a táv nehezebb része.
Bár végig sík volt az útvonal (a Strava összesen 21 méternyi szintemelkedést mért), a Vág-hidat oda is vissza is meg kellett mászni. A hídról lefutva a töltés melletti hosszú egyenes szakasz következett, amit a visszafordító után a másik irányba is le kellett futni. A maratonistáknak ez az egyenes még hosszabb volt, számukra jóval később, Vágfüzes után érkezett a száznyolcvan fokos fordulat. A táj itt nem volt változatos, a töltés melletti sok befagyott tócsa és belvíz jelentette a fő látnivalót.
A téli időjárás a futás szempontjából sokszor kiszámíthatatlan, a verseny előtt visszanézve a korábbi évek képeit volt itt már szinte minden. Ezúttal azonban az időjárás kegyes volt a versenyzőkhöz. Bár a pálya szélén állva egyértelműen hideg volt, futás közben elviselhető volt a hőmérséklet. Kesztyűt csak az első néhány kilométeren viseltem, és a csősál is végig a zsebben maradt. Eső egyáltalán nem volt, és a napsütés is csak délután érkezett meg.
A verseny mindent összevetve nekem nagyon tetszett. A családias létszám, a barátságos és természetközeli helyszín eltér a városi félmaratonokon megszokottól, de pont ez benne a szép. A frissítőállomások segítőkész személyzete választékos menüvel várta a versenyzőket, szőlőcukor, banán, csoki, sütemény, üdítő és forró tea is az asztalokra került. A célban szintén forró tea várta a távok teljesítőit, és ebédet is kaptak a futók. A befutóérem elég mutatósra sikerült, Gúta város dobócsillagra hasonlító címerével díszített medália volt a 21 és a 42 kilométer jutalma.
Személy szerint jól éreztem magam a versenyen. Idő és helyezés tekintetében sem fogalmaztam meg elvárást a rajt előtt, inkább a felkészülésbe illeszthető hosszabb futásként tekintettem rá. Ennek ellenére sikerült 2 órán belül teljesítenem a félmaratont, ami idénre egyértelmű cél volt, szóval lett egy olyan időm, amit az év hátralévő részében lehet majd tovább javítani. Vagy akár jövőre ugyanitt.
