Ismét erősödéssel zárta a hetet a BUX

Vezető részvényeinek többsége felfelé húzta a Budapesti Értéktőzsde részvényindexét, amely a mérsékeltebb nemzetközi hangulat közepette is erősödni tudott.

Növekvő forgalomban emelkedett a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe a héten, a BUX 56 338,50 ponton zárt pénteken, 0,73 százalékkal, 408,81 ponttal magasabban, mint egy héttel korábban. A részvénypiac heti forgalma 47,32 milliárd forint volt az előző heti 39,33 milliárd forint után, a vezető részvények vegyesen teljesítettek a héten.

Hétfőn az index emelkedése elsősorban a Molnak és az OTP-nek volt köszönhető. A Mol jelentősen jobban zárt az európai olajtársaságoknál, az OTP-t pedig a bankszektor jó teljesítménye segítette. Kedden a nemzetközi hangulat kedvezőtlen hatása nem volt jelentős, a BUX 1,28 százalékkal emelkedett, amiben a Mol több mint 3 százalékos erősödése játszott szerepet. Az Equilor Befektetési Zrt. heti összefoglalójában felidézte, hogy a Mol kedden bejelentette, akár 400-450 millió dolláros megtakarítást is elérhet az idei év szeptembere és 2024 vége között fizetendő bányajáradék összegéből, miután a magyar állammal olyan szerződést kötött, amely 2023-ra és 2024-re minimális kitermelési szintet határoz meg, és amíg a Mol ezt teljesíti, csökkentett bányajáradékot kell fizetnie.

Szerdán a vezető részvények erősödni tudtak az előző napi záráshoz képest, a Mol kivételével, amelynek árfolyama korrigált az előző napi erőteljes emelkedés után. A kedvezőtlen nemzetközi hangulat ellenére európai összevetésben felülteljesített a BUX-index. A nemzetközi piacokon a gázai konfliktus és annak lehetséges eszkalációja volt a pesszimizmus legfőbb oka. A geopolitikai feszültségek olajár emelkedést, amerikai és globális kötvényhozam emelkedést és részvénypiaci esést okoztak. Csütörtökön a vezető részvények mindegyike veszített értékéből az előző napi záráshoz képest, a tőkepiacokon a hangulat Európában és a régióban is kedvezőtlen volt, az Egyesült Államokból is vegyes gyorsjelentések érkeztek.

Pénteken  eseménytelen nap volt a magyar tőzsdén, a BUX index alig csökkent, ami meglepő volt a geopolitikai feszültségek, a gázai konfliktus miatt, ami rossz nemzetközi befektetői hangulatot, az amerikai és az európai piacokon egyaránt jelentős csökkenést okozott. A magyar papírok felülteljesítettek nemzetközi társaikhoz képest, az OTP 0,97 százalékos csökkenésével is jobban teljesített az európai bankpapíroknál.

A vezető részvények közül:

  • A Mol árfolyama a héten 3,57 százalékot erősödött, 2900 forinton zárt pénteken, forgalma a héten 12 milliárd forintot tett ki.
  • Az OTP papírjainak értéke 1,67 százalékkal gyengült, pénteken a részvény 13 220 forinton zárt, heti forgalma 19,74 milliárd forintot ért el.
  • A Richter értéke 1,72 százalékkal nőtt, pénteken 8850 forinton zárt, heti forgalma 8,89 milliárd forint volt.
  • A héten a Magyar Telekom árfolyama 2,56 százalékkal esett vissza, a részvény 570 forinton fejezte be a kereskedést pénteken, heti forgalma meghaladta a 2,5 milliárd forintot.

A kis- és közepes részvények indexe, a BUMIX 4917,12 ponton zárt a héten, ami 59,88 ponttal, 1,23 százalékkal magasabb az előző hetinél.

Ötből négy napot erősödéssel fejezett be a Budapesti Értéktőzsde részvényindexe. A BUX a héten csúcsot is döntött, végül pénteken visszafelé korrigálással zárt. A vezető részvények a Telekom kivételével erősödtek.