Az ENSZ Éghajlatváltozási Kormányközi Testület (IPCC) egy friss jelentése kiemelte, hogy a rossz alkalmazkodási lépésekhez hasonlóan az átgondolatlan, társadalmi szempontokat figyelmen kívül hagyó zöldítés is rejt kockázatokat. Az előbbi folyamat, az éghajlati dzsentrifikáció példa a rossz alkalmazkodásra. Ekkor az éghajlatváltozáshoz való alkalmazkodás növeli az egyes társadalmi csoportok sérülékenységét – írta elemző cikkében a Másfélfok.
Éghajlati dzsentrifikációnak tekinthető például az, amikor egy árvizeknek kitett területről a magasabb jövedelmű lakosság elvándorol, míg az alacsonyabb jövedelmű lakosságnak erre nincs lehetősége. Az újonnan beköltöző lakosok pedig az árvízkockázat következtében csökkenő ingatlanárak miatt szintén szegényebb rétegekből kerülnek ki.
Ezzel szemben a sikeres alkalmazkodási intézkedések is dzsentrifikációhoz vezethetnek, ha azok az ingatlanárak növekedését is okozzák. A zöld dzsentrifikáció során egy alsó- vagy középosztályú környék zöldterületi fejlesztésének következtében az eredeti lakosságot kiszorítják a nagyobb vásárlóerővel rendelkező új lakosok, akik azért érkeznek a területre, mert vonzza őket az új parkok és zöldterületek közelsége. Emiatt jelentősen nőhetnek a bérleti díjak és a lakásárak is, így a legkiszolgáltatottabb csoportok nem tudnak megbirkózni az árakkal, és más, kevésbé vonzó, alacsonyabb életminőségű városrészekbe költöznek.
A zöldterületek nem véletlenül vonzóak a lakosság számára, hiszen számos, a jóllétet fokozó, például egészségügyi előnyöket hordoz magában, valamint fontos szerepet játszik az éghajlatváltozás hatásaihoz való alkalmazkodásban és a jövőbeni kockázatok mérséklésében.
Az elérhető és jó minőségű városi zöldterületek, mint például a parkok, városi erdők, fákkal szegélyezett utcák, kertek, illetve a folyópartok és tengerpartok jelentős egészségügyi előnyökkel járnak a helyi közösségek számára. A zöldfelületek javítják a levegő minőségét, csökkentik a zajt és növelik a biológiai sokféleséget. A zöldterületek a meleg időszakokban mérséklik a hőmérsékletet, és hűvös, árnyékos területeket biztosítanak.
Ráadásul a helyi közösségek használhatják a zöldterületeket testmozgásra és társas interakciókra, valamint kikapcsolódásra is. Közelségük javítja az egészséget azáltal, hogy csökkenti a krónikus betegségek okozta elhalálozást és a krónikus megbetegedések gyakoriságát, javítja a mentális egészséget és a terhességek kimenetelét, valamint csökkenti az elhízást.
Habár Európában látszólag jól állunk zöldterületekkel, azok eloszlása nagyon egyenlőtlen. 2018-ban a zöld infrastruktúra a 38 EGT-tagország városainak területének átlagosan 42 százalékát tette ki, miközben a bárki számára nyilvánosan elérhető zöldfelületek területe a becslések szerint átlagosan csupán 3 százaléka a teljes városterületnek.
A problémát az okozza, hogy a zöld várostervezésben nem fektetnek hangsúlyt a környezeti igazságosságra.
A cikk kiemeli a Barcelona Városi Környezeti Igazságosság és Fenntarthatóság Laboratórium által a zöld dzsentrifikáció csökkentését célzó eszközökről és politikákról készített jelentést. Ez az Európai Unióra vonatkozóan az alábbi ajánlásokat tartalmazza:
- Az alulról építkező és a kiszolgáltatott helyzetben lévő lakosság számára létrejövő közösségi csoportok támogatása a közösségszervezésben és ezen csoportok igényeinek felmérése.
- A zöldítési erőfeszítések során a kiszolgáltatott lakosok igényei kerüljenek a fejlesztők és a piac igényei elé.
- A lakosság által vezérelt formális és informális zöldítési projektek támogatása (például közösség kertek létrehozása).
- A városfejlesztés előtt a lehetséges dzsentrifikációs hatások felmérése és lehetőség szerinti mérséklése.
- A szociális lakhatás és a szociális jóléti szolgáltatások finanszírozásának folytatása és növelése a kormányzat minden szintjén (önkormányzati, állami/tartományi és nemzeti kormányzat).
A Másfélfok cikke azzal zárul, hogy a felsorolt pontokra már egyre több városban láthatunk példát, ahol a zöldfelület egyenlőbb biztosítását a várostervezés és a lakhatási politika vezérli. A német főváros, Berlin például a környezeti igazságosság elvét használja a tervezés során, ezzel kerülve el a környezeti és társadalmi problémák felhalmozódását bizonyos városrészekben. Bécsben pedig a városvezetés a zöldfelületekkel kapcsolatos szempontokat beépíti a szociális lakástervezésbe.
