Az egyre nagyobb mértékben olvadó jég egyik legjelentősebb következménye a globális tengerszint emelkedése. A legfrissebb kutatási eredmények alapján jelentősebb és/vagy gyorsabb tengerszint-emelkedés következhet be a grönlandi és antarktiszi olvadás miatt, mint ahogyan korábban becsülték. Part menti területek tűnhetnek el, aminek következtében akár több millió embernek kell új helyre települnie – számolt be róla elemző cikkében a Másfélfok.
A szakportál rávilágított arra, hogy nem úgy tűnik, hogy meg tudnánk fékezni a folyamatokat. Erre jó példa, hogy márciusban az Antarktisz keleti részén a normálisnál 40 fokkal magasabb hőmérsékletet mértek. Mielőtt azonban arra gondolnánk, hogy ez tőlünk messze van, érdemes arra gondolni, hogy a nyári európai hőhullámokat nemcsak a bőrünkön érezhettük, de például az Alpokban is 5 százalékot meghaladó veszteség lépett fel a gleccserekben, csupán ez alatt az egyetlen nyár alatt.
Nemcsak felmelegedést, vízhiányt is okoz az olvadás
Az olvadó jégnek ráadásul számos negatív hatása is van, távolabbi helyeket és egészen más természeti jelenségeket is befolyásolhat. Ilyen például a tengerszint-emelkedés mellett a vízhiány vagy éppen az áradások kialakulása, a lavinák vagy vegetációtüzek pusztítása, továbbá egyes extrém időjárási események bekövetkezte is.
Az Északi-sarkvidék melegedése 1979 óta négyszer gyorsabb a világ többi részéhez képest. 1972 óta legalább 40 százalékkal csökkent a teljes nyarat „túlélő” arktiszi tengeri jég. Az északi-sarkvidéki területek fokozott melegedésnek egyik fő oka a nyári tengeri jég extrém vesztesége.
Ráadásul egy ördögi kör is kialakulhat az olvadás által: a sötétebb felszín (az óceán sötétebb mint a jég) több hőt nyel el, és az óceán melegedése is felgyorsítja a tengeri jég veszteséget. Az Arktisz az elmúlt 20 évben a téli tengeri jég térfogatának egyharmadát veszítette el, ami főleg a vastag, többéves jég eltűnését jelentette. Ezt vékonyabb, szezonális jég helyettesíti, ami viszont teljesen elolvad a nyár folyamán.
Tovább fokozhatja az üvegházhatást a permafroszt
Az északi-félteke nagyjából 22 százalékát teszi ki a permafroszt – ezen területek olvadása hozzájárul a légköri üvegházgáz-koncentráció emelkedéséhez, hiszen szén-dioxid, illetve metán szabadulhat ki hosszú évek óta tartó jeges rabságából. Az ehhez köthető kibocsátás napjainkban, amikor a globális felmelegedés mértéke 1,1-1,2 fok, nagyjából Japán egy éves emissziójával egyezik meg, a jövőre vonatkozó értékeket pedig az alábbi ábrán szemléltetjük.
A felszínközeli permafroszt 40 százaléka eltűnhet 2100-ra, még akkor is, ha 1,5 fok közelében tartjuk a melegedést (ha pedig elérjük a 4 fokot, akkor 70 százalékos lesz a várható veszteség, az elmúlt 50 évben pedig mintegy 7 százalékot vesztettünk). Az olvadás infrastrukturális károkat is okozhat, utak, csővezetékek, házak rongálódhatnak meg az érintett területeken. Tetézve a baj, a permafroszt olvadása emberi léptékben nézve visszafordíthatatlan, mert a visszaállítása évszázadokban, évezredekben mérhető.
Az ökoszisztéma védelme kritikus fontosságú
Az olvadás miatt bekövetkező változások a sarkvidéki óceáni területeket sem kímélik. A melegedés és savasodás veszélye az ökoszisztémákra leselkedik, miközben az édesvízi olvadékvíz a sótartalom relatív csökkenését eredményezi, amely az áramlási rendszereket bolygathatja meg.
A pesszimistább forgatókönyv szerint már 2300-ra katasztrofális veszteség léphet fel a sarkvidéki tengeri fajokat tekintve. A melegedés és savasodás csökkenti a potenciálisan alkalmas élőhelyeket, ezt ráadásul még súlyosbítja más stresszoroknak való kitettség is, például a mikroműanyagok hatása.
A Másfélfok cikke azzal zárul, hogy az olvadó jéggel nem tudunk alkudozni. Hiába vannak jó hangzó ígéretek és klímacélok, a jégtakaró csak a hőmérséklet alakulására reagál. A kedvezőtlen folyamatok elkerüléséhez az egyetlen megoldás tehát az, ha mérsékelni akarjuk a krioszféra elemeinek olvadását és azok következményeit, az azonnali és radikális kibocsátáscsökkentés.
