A rangos Science szaklapban megjelent friss tanulmány szerint számos veszélyes éghajlati fordulópont közelebb van, mint gondoltuk, és akár már a jelenlegi 1,2°C-os globális felmelegedés is kiválthatja ezeket. A nemzetközi kutatócsoport több mint 220 megfigyeléseken és modellezésen alapuló tanulmányt tekintett át, hogy pontosabb képet kapjunk a fordulópontok viselkedéséről a 2008-as hasonló kaliberű összegfoglaló óta – számolt be róla a Másfélfok.
Az elemzés 16 fordulópontot azonosított (9 globális, 7 pedig regionális hatású), melyek közül öt fordulópontot már a globális felmelegedés jelenlegi szintjén meghaladhatunk, azaz vészes közelségbe kerültek.
Ez az öt fordulópont:
- a grönlandi jégtakaró összeomlása,
- a nyugat-antarktiszi jégtakaró összeomlása,
- a trópusi korallzátonyok pusztulása,
- az északi félteke permafroszt területeinek nagyskálájú hirtelen felolvadása és
- a Labrador-tenger áramlásának összeomlása.
- A kritikus 1,5 °C-os felmelegedés meghaladásával – vagyis a jelen kibocsátási trendek szerint már a következő évtizedben – a fenti öt folyamat közül négy átbillenése valószínűvé válik.
Ezek mellett további öt fordulópont átlépése válik lehetségessé a 1,5 Celsius-fokkal melegebb Földön:
- az atlanti meridionális áramlási rendszer (legismertebb része a Golf-áramlat) összeomlása,
- a Barents-tenger jegének elvesztése,
- a hegyi gleccserek elvesztése,
- a boreális erdők déli részének pusztulása és
- a boreális erdők észak irányú terjeszkedése.
Míg a glasgow-i COP26 klímakonferencián tett ígéretek potenciálisan a Párizsi Megállapodásban kitűzött 1,5-2 Celsius-fokos tartományban tudnák korlátozni a felmelegedést, a jelenleg ténylegesen érvényben levő politikák a számítások szerint továbbra is 2,6 Celsius-fok körüli (1,9-3,7 fokos) felmelegedést eredményeznének a század végére. Ezen a szinten már hét fordulópont átlépése válik valószínűvé, és további hat lehetségessé.
Ha pedig a becslések felső értéke alapján a század végére elérjük a közel 4 Celsius-fokos globális felmelegedést, akkor tíz fordulópont átlépése válik valószínűvé, további négy pedig lehetségessé.
Az éghajlati fordulópont vagy átbillenési pont meghaladásával az éghajlati rendszer adott részében öngerjesztő folyamat indul el, amely hirtelen, gyors és esetleg visszafordíthatatlan hatásokat idézhet elő. Ez olyan, mint amikor a libikóka egyik végén egy labdát kezdünk gurítani felfelé: ha a labdát elengedjük, az mindig visszagurul az eredeti állapotába egészen addig, amíg a libikóka közepét, vagyis az átbillenési pontot el nem érjük – onnan a labda már szabadon, gyorsulva gurul lefelé, még akkor is, ha mi már nem lökjük.
Ha a fordulópontok átbillennek, katasztrófák sorát indíthatják el
A tanulmány szerint még ha képesek is vagyunk stabilizálni a globális felmelegedést a 1,5-2 Celsius-fokos tartományban, ha ez a hőmérsékleti szint több évtizeden keresztül meghaladja a grönlandi és a nyugat-antarktiszi jégtakaró fordulópontját, akkor nagy eséllyel évszázadokra-évezredekre előre biztosítjuk az olvadást. Ez több 10 méteres fokozatos tengerszint-emelkedést idézne elő, ami partmenti metropoliszokat mosna el, és teljesen átrajzolná a partvonalakat.
Az északi sarkvidék közelében az örökké fagyott talaj, a permafroszt, nagyskálájú, gyors felolvadása 50 százalékkal növelné az ebből származó kibocsátásokat, ami tovább turbózná a klímaváltozást és – a szó szoros értelmében – alapjaiban bolygatná meg az északi tájak egyensúlyát, a helyi infrastruktúrát és a sarkvidéki őslakosok életmódját.
A korallzátonyok pusztulása nemcsak a helyi ökoszisztémákat tizedelné meg, de az ezektől függő több százmillió ember megélhetését is veszélybe sodorná. A Labrador-tenger áramlásának összeomlása pedig jelentős lehűlést okozna az Atlanti-óceán északi részén, átalakítaná Európa és Észak-Amerika időjárását, és eltolná a trópusi monszun övezetet.
Amennyiben elérjük a 2-3 Celsius-fokos globális felmelegedést (a jelenlegi helyzetben ez tűnik reálisnak), akkor a hegyi gleccserek többségének elvesztése is valószínűvé válik, ami milliók vízellátását veszélyeztetné szerte a világon, Európában is. Valószínűvé válik a Száhel-övezet kizöldülése is, ami elsőre pozitívnak tűnhet, ám a szomszédos régiókban kevesebb csapadék hullhat, így megnehezítve a helyiek megélhetését.
Habár a tanulmány szerint az Amazonas esőerdőinek nagyarányú pusztulása nem valószínűsíthető nagyjából 3,5 fokos melegedésik, ez a becslés csak az éghajlati tényezőket veszi figyelembe – ha az erdőirtást is számításba vesszük, akkor ez a fordulópont sokkal hamarabb bekövetkezhet. Ráadásul az Amazonas erdeinek elvesztése további mintegy 0,1 fokkal tenne hozzá a globális felmelegedéshez. Rregionálisan azonban ennél is jóval erősebb felmelegedést okozna, emellett átrendezné a csapadék-viszonyokat egész Dél-Amerikában, és helyrehozhatatlanul károsítaná a Föld egyik leggazdagabb élővilágát.
Ráadásul mivel mindezek a folyamatok kapcsolatban vannak egymással, ha egy elem elkezd „meghibásodni”, az megnövelheti a többi összeomlásának valószínűségét is, beindítva egyfajta dominó-hatást.
Még nincs game over – de ehhez segíteni kell a társadalmi fordulópontokat
A kijózanító eredmények ismételten alátámasztják, hogy miért fontos a Párizsi Megállapodásban kitűzött 1,5 fokos tetőérték betartása. David Armstrong McKay, az Exeteri Egyetem vendégmunkatársa és a Másfélfok által szemlézett tanulmány vezető szerzője szerint van okunk az aggodalomra, de a reményre is:
Attól még, hogy valószínűleg el fogunk érni néhány fordulópontot, nem gondoljuk, hogy minden elveszett, és ’game over’. Minden egyes tizedfoknyi melegedés számít, mert csökkenti annak a valószínűségét, hogy még több fordulópontot elérjünk.
Ehhez pedig az előremutató társadalmi folyamatokat kell erősíteni, gyarapítani. Az éghajlati rendszer fordulópontjaihoz hasonlóan, a társadalmi-gazdasági rendszerekben is azonosíthatók fordulópontok, vagyis amikor egy akár egészen kicsi beavatkozás öngerjesztő visszacsatolást vált ki, ami aztán felgyorsítja a rendszerszintű változást.
A jól irányzott állami beruházások, támogatások és politikák fontos szerepet játszanak ebben. Erre jó példa a kőszén kivezetése a brit energiatermelésből, amelynek felgyorsításában, vagyis a folyamat átbillentésében, kulcsszerepe volt a megújuló energia telepítésére adott állami támogatásoknak és az energiatermelésre kivetett szén-dioxid-adónak.
